Vidék

Focikupa debütált Egriben

2021.08.24 - 11:16

 Az iskolaigazgató elmondta, hogy első alkalommal került megrendezésre ez a focikupa, de szeretnének hagyományt teremteni, és minden évben, hasonló időszakban megtartani. Az első bajnokságon egyelőre két település, Egri és Mikola három-három csapata vett részt, de Egriben remélik, hogy ahogy telik az idő, úgy lesz egyre több résztvevője a bajnokságnak. Az egri csapatokat, amelyek között ott volt a frissen alakult egri ificsapat, Szűcs Aladár edző vezette, a vendégkülönítmény pedig Sándor Gyula tornatanár irányítása alatt játszott.
Bár a sorrend nem fontos, megemlítenénk, hogy jobb gólarányátlaggal a mikolaiak vitték haza az első helyezettnek járó kupát, a házigazdák a második és harmadik helyezettnek járó díjakat kapták.
A bajnokságot a helyi Csűry Bálint Általános Iskola csapata szervezte, az esemény megszervezését a Szabó Elek vezette polgármesteri hivatal és a helyi tanács támogatta.

Ajánljuk még a témában:

Sport

Futball: első hazai győzelmével zárta az évet az Olimpia VSK

A szurkolóknak ajánlja ezt a győzelmet Botos Sándor.
Szatmárnémeti

Vita a tanácsban a pénz és a foci miatt

Költségvetés-kiegészítést kért a városi sportklub.
Sport

Futball: Meg nem érdemelt vereség a FC Voluntaritól

Tizenkettedik vereségét szenvedte el hazai pályán a Liga 2-ben a Szatmárnémeti Olimpia VSK.