Erről Cosmin Miclăuș klubelnök számolt be egy közleményben, amelyben emlékeztett arra, hogy Liga 4 Elite megyei bajnokságban szereplő felnőtt egyesület mellett már létezik egy U18-as korosztályos csapat, és a következő idényben szeretnének más korcsoportba is nevezni gyerekcsapataikat.
„Hiszünk abban, hogy a szülőknek különleges pillanat látni, amint a gyermeke az Olimpia mezét ölti magára. Ezért szeretnénk megalapítani a fociakadémiát, hogy itthon tartsuk tehetséges fiataljainkat, akik az Olimpia egykori játékosai fognak edzeni” – jelentette ki Miclăuș.
A tervek szerint ugyanis olyan edzőket hoznának a klubhoz, akik egykor az Olimpia játékosai voltak, ugyanakkor szponzorokat akarnak hozni a projektre, és így finanszírozzák majd az akadémia működését.
Az edzéseket a szatmárnémeti Someșul Sportbázisnál fogják tartani, de egyelőre nem állították össze a gyerekcsoportok felkészülési programját, erre a következő hetekben fognak sort keríteni az Olimpia MCMXXI vezetői.
Pesek Attila