A Beszélgetések testről és lélekről sorozatban szakértők és meghívott vendégek Csengerben, az O'sváth Házban beszélgettek arról, hogy mit jelentenek az életünkben a fizikai és a szellemi határok, illetve melyek azok, amelyek rosszak vagy hasznosak.

A beszélgetésen magyarországi oldalról részt vett: Dócs Attila, Csenger város polgármesteri referense, Fábián László, a Helytörténeti Múzeum alapító igazgatója, Szabó János, a Helytörténeti Múzeum igazgatója, Csernyi Endréné Ildikó, Csenger város közgyűlésének tagja, Kákos Dávid politológus, dr. Arday András, a Járóbeteg Szakellátó Központ főorvosa, Medgyessy Zoltán amatőr festő, Bokor László, az Ady Endre Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója; a romániai részről: dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi tanár, Ilyés Gyula, Vetés község polgármestere, Găman Mihály, Pusztadaróc község polgármestere, Máthé Róbert református lelkipásztor, Örmény Márk középiskolai diák, Kádas Zoltán régész-muzeológus és Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsere. A beszélgetést moderálta Elek György.

Elek György a beszélgetésen részt vevő polgármestereket és önkormányzati képviselőket arról faggatta, hogy a határ nem igazán könnyű átjárhatósága mennyiben akadályozza őket a kapcsolattartásban és az együttműködésben.

Ilyés Gyula kifejtette, hogy 1989 előtt tele volt a magyarországi sajtó az erdélyiek nehéz sorsával. A rokonok, az ismerősök, akik átjöttek a román részre, sokkal több empátiát és segítőkészséget mutattak, mint az itteniek, akik innen települtek át Magyarországra. Ilyés szerint így van ez Nyugat-Európában is azokkal a Romániából kitelepültekkel, akiknek nagy része olyan csőcselék, aki nagyon sok gondot okoz. A magyarországi magyarok és az erdélyi magyarok között érezhető egy erősödő határ, ami bizonyára összefonódik azokkal a folyamatokkal, amelyek Európában zajlanak, de az erdélyieknek ez akkor is rosszulesik. Amióta bővülnek a schengeni határok, megerősödött a szélsőséges hangulat, megerősödtek a szélsőséges pártok, a migránskérdés még inkább felkorbácsolta az indulatokat. Minél szabadabb a jövés-menés, minél gyengébbek a fizikai határok, annál jobban erősödnek másfajta, érzelmi, emberi, társadalmi határok. Ez a kettő érdekes módon együtt hat, s hogy milyen irányba fog fejlődni, azt nem lehet előre látni — összegzett Ilyés.

Bokor László megjegyezte, hogy Szatmárnémetiben bejelentette Orbán Viktor, hogy megépítik a gyorsforgalmi utat. Ilyés válaszul elmondta, nem épül, román részen még nincs rá semmilyen terv, de Magyarországon sem történt semmilyen előrelépés. Több mint tíz éve téma a gyorsforgalmi út, de csak most jutottunk oda, hogy a szatmárnémeti körgyűrű — ami szerves része a gyorsforgalmi útnak — bekerült egy finanszírozási programba, amit a román kormány jóváhagyott. Romániában egy körgyűrű építése tíz-tizenkét évig tart, és nem igazán lehet felgyorsítani ezt a folyamatot. Az olyan politikai nyilatkozatok, hogy a román és a magyar kormány összeül Temesváron, nem biztos, hogy előreviszik az ügyet. Ezeken elhangozhatnak nyilatkozatok, de a megvalósítás nem ezeken múlik. Főként azért, mert az a terv, ami valaha elkészült, megváltozott. Tény, hogy Romániában még a nyomvonala sincs meghúzva ennek a csatlakozásnak.

Găman Mihály elmondta, tapasztalta a kommunista rezsim problémáit. Gondot okoz, hogy ott van a határ Pusztadaróc és Csenger között. A határhoz közel lévő romániai településekről nagyon sokan vettek házat a magyar oldalon, de nem könnyű az átjárás. Elég régen várják az emberek, hogy a határ könnyen átjárható legyen. Găman egyetért azzal, hogy szabályozni kell, kit és hogyan engednek át a határon, de azt is tényként kezeli, hogy gátolja a határ menti települések fejlődését a határ. Vannak nézeteltérések a határ mindkét oldalán, de ezek az ellentétek tárgyalások útján kiküszöbölhetőek. Găman Mihálynak határ menti település polgármestereként naponta adódik problémája, hiszen a kamionok kígyózó soraiból ömlik a szemét. Más országokban ezt nem igazán tehetik meg, nálunk viszont nincs mód a megakadályozására. A határokat emberek húzták, az emberek dolga, hogy ezeket a határokat átjárhatóbbá tegyék annak érdekében, hogy a következő nemzedékeknek jobb életük legyen. Jelenleg azonban egyre több gát és korlát kerül elénk — véli Găman.

Bokor László hangsúlyozta, hogy akinek időre kell eljutni valahova a határ egyik oldaláról a másikra, az elmegy a határig kocsival vagy autóbusszal, ahol várja valaki. Nagyon sokan ezt a módszert alkalmazzák, mert nem lehet kiszámolni, hogy mennyi időt tölt az ember a határnál.

Kádas Zoltán Csengersimában lakik, és a Szatmár Megyei Múzeumban dolgozik. Ő is két autóval utazik a munkahelyre, majd onnan haza.

Régészként számára nagyon érdekes a határövezet. A történelem során a legérdekesebb határ a római birodalom határa volt. Ezen a határon találkoztak különböző kultúrák és kapcsolatok. A római határ nagyon hasonlított a mai határhoz, ami egy jelképes határ volt, egy árok, egy sánc és egy töltés. Visszarettentő szerepe volt, de megvolt az útvonala, ahol át lehetett lépni. Itt az átkelőket ellenőrizték és megvámolták. Kétezer éve a római határnál mindenki megpróbált csempészni, csencselni, lefizetni a katonákat. Korábban szó esett a kulturális hatásokról, amelyek manapság érik Európát. A középkorban városállamok léteztek, sok-sok etnikai, kulturális közeg. Minden közösségnek megvolt a maga kis zárt világa, kapupénzt kértek stb. Érdekes lenne, ha most visszaállna ez a középkori állapot, hogy önálló kisvárosok önrendelkezési jogokat kapnának, és mindenki, aki be akarna menni, fizetne kapupénzt; de érdekes lenne az is, ha egy határok nélküli Európa alakulna ki. Jelenleg egyik változat sem érvényes, és a határok nélküli Európa, amiben nagyon hittünk, nem működik. A határon nehéz az átkelés, nagy sorok vannak, ez megnehezíti azok életét, akik át kell lépjék a határt. Amikor Kádas Zoltán a román részről átköltözött Csengersimába, egy nagy lehetőséget látott abban, hogy olcsón vásárolt egy kertes házat, ahonnan Szatmárnémetibe ingázott a munkahelyére. Akkor nagyon úgy tűnt, hogy két éven belül Románia is csatlakozik a schengeni övezethez, de ma már erre nem sok a remény.

Dócs Attila arra lett figyelmes, hogy itt ülünk teljesen véletlenszerűen az asztal két oldalán határon inneniek és határon túliak, akik ugyanahhoz a nemzethez tartoznak. Szó esett már a Csenger–Óvári útvonalról, ami fontos lenne mind a két fél számára, de nagyon távoli terv ez. Dócs azt tapasztalja, hogy amikor a román kormány látja, hogy a magyar kormány próbál segíteni a határon túli magyaroknak bármilyen szempontból, igyekszik visszafogni ezeket a törekvéseket, hogy a magyarlakta településeken ne legyen látványos fejlődés, ne legyen szorosabb kapcsolat a mai Magyarország és a határon túli magyarok között. Ha ezt a határt valamilyen magas szellemi szinten sikerülne feloldani, akkor talán változna a helyzet. A határok mindig valamilyen indokkal jönnek létre, és csak valamilyen indokkal bonthatók le. Ha Magyarország déli határairól beszélünk a migráció kapcsán, azt mondjuk, hogy biztonsági és védelmi szempontból nemcsak a saját lakásunkat, hanem az identitásunkat is védjük. Ha a Magyarország és Románia között kialakított határról beszélünk, akkor úgy gondoljuk, nem kell határ, hiszen az a cél, hogy egyesítsük azt, ami valaha összetartozott és ma is összetartozik. Nem tudjuk, hogy a két ország kormánya dönthet, vagy van valami felsőbb hatalom is. Szükséges lenne valamilyen nyomást gyakorolni azokra az erőkre és hatalmakra, amelyek elősegíthetik a határ átjárhatóságát. A nemzetegyesítést és mindenfajta kapcsolat szorosabbá fűzését hátráltatja a határ. Ahhoz képest, hogy most hol áll az Európai Unió, egy nagyon veszélyes játéknak tűnik, amit játszanak a hatalmak. A német állam meghívást intézett mindenki felé. Amikor kiválogatta a jobbakat, a maradék többséget le akarja osztani a kis országok között úgy, hogy a saját kultúránkat veszélyeztetjük. Ha megnézzük, Európa jelentős nagyvárosai már nem olyanok, mint amilyenek korábban voltak. A francia nagyvárosokban már nem lehet találni franciát, a franciák veszélyben érzik magukat a szülőföldjükön. Ezt a problémát az EU nem akarja megoldani. Amíg nem lesz megoldás, addig egységes Európáról nem beszélhetünk. Ausztriából és Németországból nagyon sokan költöznek át a Dunántúlra. Nagyon sokan mondják, hogy azt az Európát szeretnék, amelyikben felnőttek. Ahhoz, hogy bizonyos kérdésekben megoldást találjunk, a belső, szellemi határokat kellene összehangolni úgy, hogy az mindenki számára elfogadható legyen. Az a cél, hogy ne veszélyeztessük, sem a magunk, sem mások kultúráját, identitását, hagyományait.

Máthé Róbert elmondta, hogy a hozzászólásokat hallgatva benne is megfogalmazódott egy-két, a határral kapcsolatos dolog. A világegyetem rendjéhez hozzátartozik, hogy nem csak emberek között, de a világegyetemben nagyon komoly szabályok működnek. A bibliai őstörténetek fogalmazzák meg a határokat. Máthé Róbert az őstörténeteket a maguk szimbólumrendszerében értelmezi. Van teológiai látásmód is, vannak, akik ezeket veszik alapul. A szimbólumrendszer háttérüzenetei sokkal gazdagabbak, mint a teológiai. A világ kezdetben zűrzavaros volt, a teremtés pillanatában a Jóisten elkezdett rendet teremteni úgy, hogy határokat szabott meg. Elválasztotta a világosságot a sötétségtől, elválasztotta a mennyezet fölött lévő vizeket a mennyezet alatt lévő vizektől. Elválasztotta a szárazföldet a vizektől. Elválasztotta a különböző állatfajokat egymástól. A Jóisten úgy teremtette meg ezt a világot, hogy határokat húzott, elválasztott egymástól olyan dolgokat, amik egymással nem kompatibilisek. Az első embert érintő határt is a Jóisten húzta meg, a bűneset után az emberek kikerültek az Édenkertből, és a Jóisten elzárja őket az élet fájától. Az emberi kultúrában talán első határként jelenik meg a földi profán, emberi és a felső, transzcendens világ közötti határ. Ezt az ősember úgy élte meg, hogy kijelölt helyeket: voltak áldozati helyek és temetkezési helyek, ahova nem lehetett bárkinek bármikor, bárhogyan belépni, mert a földi és szellemi világ között kialakult egy határ. Továbbgyűrűzött az emberi közösségek felé. Lett a családnak egy határa, a törzsnek egy határa, a népnek egy határa, amiről lehet pozitívan és negatívan is beszélni, de igazából nem mondhatjuk ki egyértelműen, hogy a határ jó vagy rossz. Ez mindig a helyzettől függ.