Vidék

Fizetni kell a trichinellózis-tesztért

2012.12.08 - 10:10

A Hivatalos Közlönyben 2012. december 5-én megjelent 817-es kormányrendelet értelmében ezentúl 11,16 lejt kell fizetni a trichinellózis-teszt elvégzéséért. Elmulasztásáért bírság szabható ki.

Javában tart a disznóvágások ideje, ezért különös hangsúlyt kell helyezni a állategészségügyi szabályok betartására annak érdekében, a fertőzések elkerülése céljából. Az elmúlt napokban Szatmár megyében öt sertésnél észleltek trichinellózis-fertőzést: Szatmárudvariban két sertésnél, Batizon, Börvelyben és Mezőpetriben egy-egy sertésnél találtak Trichina fonálféreggel való fertőzést. Az Állategészségügyi Igazgatóság elméleti és gyakorlati képzésben részesítette a megye állatorvosait, felfrissítették az erre vonatkozó ismereteket. Lényegesen komolyabban kell venni az elkövetkező hónapokban a hús vizsgálatát a betegségek megelőzése érdekében. A siker azonban nem csupán az állatorvosokon múlik, az állattartóknak is kötelességük elvégeztetni a trichinellózis-tesztet családjuk és azok érdekében, akik a feldolgozott húsból fogyasztanak. A fertőzött sertésekért az állam kárpótlást fizet. A sertés gazdája köteles megfelelő húsmintát bevinni a községi állatorvoshoz, azonnal, ahogy a sertést levágta — még akkor is, ha csak a család fogyaszt a húsból. Még nagyobb a felelőssége, ha eladja vagy ajándékba adja a rokonoknak, kóstolót küld a szomszédoknak. Az elmúlt években több községben történt fertőzés, megbetegedtek az emberek, kórházba kerültek hanyagság, gondatlanság miatt.

Ellenőrzések

Szatmárnémetiben az 1-es számú élelmiszerpiacon (Martirilor Deportaţi utca — tel.: 0261–711506), a Kispiacon (Paris utca — tel.: 0261–714630), a Szamos piacon (tel.: 0261–762000), a nagykárolyi piacon (tel.: 0261–862498), az avasfelsőfalui piacon (tel.: 0261–853867), a tasnádi piacon (tel.: 0747–078054) szombaton 8—15 és vasárnap 8—14 óra között végeznek trichinellózis-ellenőrzést. A helyi állatorvosoknál kell jelentkezni trichinellózis-tesztre: Erdődön, Batarcson, Batizon, Lázáriban, Apában, Érszakácsiban, Tasnádszántón, Mezőteremen, Mezőfényen, Szatmárpálfalván, Nagykolcson, Alsóhomoródon, Borválaszúton, Alsószoporon, Krasznabélteken, Ákoson, Vámfaluban, Sárközújlakon, Halmiban és Aranyosmeggyesen. Egy trichinellózis-teszt elvégzéséért 11,16 lejt kell fizetni.

Elek György