Belföld

Fizetett szabadnapokat igényelhet a szülők egyike, ha gyermeke távoktatásra kényszerül

2021.10.11 - 15:43

Romániában a kormány korábban úgy döntött, hogy az iskolák a fertőzési rátától függetlenül nyitva maradhatnak mindaddig, amíg az osztályközösségben meg nem jelenik a fertőzés. Az országban azonban a járvány minden korábbinál több megbetegedést okozó negyedik hulláma miatt már több mint 11 ezer osztályban költöztették át az internetre az oktatást, miután csaknem 13 ezer diák és több mint 4300 tanár fertőződött meg.
    A
Cîţu -kabinet által - közvetlenül megbuktatása előtt - múlt héten elfogadott sürgősségi rendelet szerint a 12 év alatti, iskolába vagy óvodába beíratott gyermek (vagy a 26 évnél nem idősebb, állami gondozásban lévő fogyatékkal élő fiatal) távoktatásra kényszerülése idején jogosult a szülők egyike fizetett szabadnapokra, amennyiben a szülők egyike sincs szabadságon, munkakörük nem teszi lehetővé, hogy otthonról dolgozzanak.
    A gyermekkel otthon maradó szülő a fizetése 75 százalékára, de az átlagbér 75 százalékát nem meghaladó "táppénzre" jogosult, amit az állami költségvetésből utólag (30 napon belül) térít meg a megyei foglalkoztatási ügynökség a munkáltatónak. Azokat a cégeket, amelyek megtagadják ezt a jogot a munkavállalótól, csütörtöktől kezdődően alkalmazottanként 1000 lejtől 2000 lejig terjedő, de 20 ezer lejt nem meghaladó összegre bírságolhatják.
    Romániában hétfőn már a 17 ezret közelítette a kórházakban ápolt koronavírus-fertőzöttek száma, az intenzív terápiás részlegeken ápolt súlyos betegeké pedig elérte az 1632-t. A vasárnap elvégzett, szokás szerint jóval kevesebb teszt kiértékelésén alapuló hétfői adatok szerint tízezer alá csökkent az utóbbi 24 órában újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma, a kéthetes mozgóátlag azonban tovább növekedett: immár a napi több mint 11 ezer új fertőzött számít átlagosnak Romániában.

MTI

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Jelenteni kell a külföldi munkavállalást

A külföldi munkára jelentkező szülőknek kötelességük értesíteni szándékukról lakóhelyük polgármesteri hivatalának szociális osztályát, mert hivatalos formában is gondoskodniuk kell az itthon maradt gyermek vagy gyermekek biztonságáról — tájékoztat a hatóság.
Belföld

Elfogadta a kormány a határozatot: december 2-a munkaszüneti nap lesz a közalkalmazottak számára

Szerdán elfogadott határozatával munkaszüneti nappá nyilvánította a kormány 2022. december 2-át a közintézmények és a hatóságok alkalmazottai számára - számolt be a kabinet ülése után a munkaügyi miniszter.
Szatmárnémeti

Hosszú hétvége következik

Az előttünk álló hétvége háromnapos lesz, mivel hétfő, január 24-e, a román fejedelemségek egyesülésének napja hivatalos munkaszüneti nap.