Október 10-én, szombaton rendezték meg az INBA Románia (International Natural Bodybuilding Association) keretében az országos kadet fitneszbajnokságot. A sporteseménynek a szatmári Thomas Gym adott otthont az amaci Ștefan Petrescu sportcsarnokában.
Első alkalommal szervezett a szatmári klub ilyen rangos, országos szintű versenyt, hívta fel a figyelmet a friss.ro-t az eseményről tájékoztató Marius Thomas, a Thomas Gym elnöke.
Kategóriák
A szervezők három versenyszámot indítottak, így minden résztvevő a felkészültségi szintjének megfelelő kategóriában indulhatott. Fitness Artistic a kezdő és középhaladó szinten felkészült tornászok számára; Fitness Acrobatic a haladó szinten felkészült sportolók számára; és egy Body Fitness elnevezésű harmadikat azoknak a sportolóknak, akik kitartó munkával és rendszeres edzéssel atletikus, harmonikus és jól formált testalkatot értek el.
Mindhárom versenyszámban külön korosztályokat alakítottak ki 6 és 15 év között, így minden versenyző azonos feltételek mellett mutathatta meg tehetségét és felkészültségét.
Neves bírók
A bírói testület tagjai a sport területén jelentős tapasztalattal rendelkező szakemberek voltak: Várvédő Réka, női fitnesz országos bajnok, Bogdan Vasile professzor, érdemes tornász-edző, valamint SZmutku Kiss Csaba professzor, férfi fitnesz országos bajnok.
Az elért eredmények a sportolók munkáját, kitartását és felkészültségét tükrözték. A Thomas Gym képviselői szép teljesítményt nyújtottak, és több alkalommal is felállhattak az országos dobogóra.
Fitness Artistic kategória:
• 6 éves korosztály: Kovács Jázmin aranyérmet szerzett, és országos bajnoki címet nyert.
• 7 éves korosztály: Szilágyi Emília ezüstérmet, Murşa Nathasha Ivanna pedig bronzérmet szerzett.
• 8 éves korosztály: Robotyin Anisia Denisa országos bajnoki címet szerzett, a második helyen Dod Elena végzett. Silaghi Victoria, Izsák Szilágyi Abigél és Rácz Johanna nem jutott be a döntőbe.
• 9 éves korosztály: Cristea Sonia Nicole országos bajnok lett, Marc Andreea pedig a harmadik helyen végzett.
• 10 éves korosztály: Moldovan Olivia Maria aranyérmet és országos bajnoki címet szerzett.
• 12 éves korosztály: Dod Maria bronzérmet szerzett.
Fitness Acrobatic kategória:
• 7 éves korosztály: Muj Andreea aranyérmet és országos bajnoki címet szerzett.
• 8 éves korosztály: Ardelean Diana Alexandra országos bajnok lett, míg Herbel Ioana Cristiana a második helyen végzett, és országos ezüstérmet szerzett.
• 9 éves korosztály: Cucuiat Geanina Raluca országos bajnoki címet szerzett.
• 10 éves korosztály: Szilagyi Raisa Maria végzett az első helyen, így országos bajnok lett. Edzőtársa, Măcelar Antonia Maria a második helyet szerezte meg, ezüstérmet és országos ezüstérmet jelentő helyezést elérve.
Body Fitness kategória:
• 7 éves korosztály: Mursa Natasha Ivanna ezüstérmet és országos ezüstérmet szerzett.
• 8 éves korosztály: Dod Elena aranyérmet és országos bajnoki címet nyert. Robotyin Anisia Denisa a második helyen végzett, ezüstérmet és országos ezüstérmet szerzett. Ardelean Diana Alexandra a harmadik helyen zárt, és bronzérmet nyert. Herbel Ioana Cristiana és Silaghi Victoria a negyedik, illetve ötödik helyen végzett.
• 9 éves korosztály: Cucuiat Geanina Raluca aranyérmet szerzett, ezzel a verseny második országos bajnoki címét is begyűjtötte. Marc Andreea a második helyen végzett, így országos ezüstérmes lett, Cristea Sonia Nicole pedig a harmadik helyet szerezte meg.
• 10 éves korosztály: Szilagyi Raisa országos bajnok lett, míg Măcelar Antonia Maria ezüstérmet és országos ezüstérmet szerzett.
Lehetőség a bizonyításra
„Szeretném gratulációmat kifejezni a Thomas Gym sportolóinak a szép eredményekhez, és köszönetet mondani valamennyi támogatónknak a nyújtott anyagi segítségért. Köszönet illeti Szatmárpálfalva önkormányzatát is, amely partnerünk volt a bajnokság megszervezésében.
Örülök, hogy sikerült ilyen színvonalú és ilyen jelentőségű eseményt megszerveznünk, és lehetőséget biztosíthattunk a fiatal sportolóknak arra, hogy megmutassák tehetségüket, munkájuk eredményét és a sportág iránti szenvedélyüket.” — mondta Marius Thomas:
Hírszerkesztő
(Fotó: Thomas Gym)