Vidék

Fish Fest — halparádé lesz hétvégén Vetésen

2019.09.06 - 20:24

Látványos kajakos felvonulás, nagyszabású horgász- és halászléfőző verseny, szabadtéri színház, mesterszakácsok viadala, koncertek, halételek és még számtalan érdekesség várja az érdeklődőket.

 

Kulturális, kulináris, de sportfesztiválokban sincs hiány Szatmárban — az első alkalommal megszervezett vetési Fish Fest azonban egyedülálló rendezvénynek számít, annál is inkább, mivel szombaton minden a hal (no meg a horgászok és a Szamos) körül forog majd a településen.

A fesztivál — stílszerűen — a szatmárnémeti és magyarországi kajakosok-kenusok felvonulásával kezdődik: 9.30-kor szállnak vízre Szatmárnémetiben és csorognak végig a Szamoson, meglepetésvendégükkel együtt, akire komoly feladat vár Vetésben, ugyanis ő gyújtja meg a tüzet a bográcsok alatt, ellobbantva a halászléfőző verseny startját. A rendezvény 11 órai, hivatalos megnyitóját követően a helybéli gyermekek és fiatalok mutatják be tudásukat, majd 12 órakor kezdődik a nem kevesebb mint tíz órán át tartó, igencsak szigorú szabályzatú horgászverseny a „fogd ki és engedd vissza” szellemiségében. Ezzel egy időben már elkezdődnek az aprónépek (de nem csak) számára a gyermek- és kézműves-foglalkozások, az Animo utcaszínház előadása, illetve a helyi értékek népszerűsítéséről szóló panelbeszélgetés a polgármesteri hivatal tanácstermében.

A különösen látványosnak ígérkező Mesterszakácsok csatája élő főzőshow 14 órakor kezdődik, s a séfek viadala két órán keresztül tart, közben interetnikus néptánc- és népdalelőadás szórakoztatja a jelenlévőket, a Duna-deltában élő népcsoport, a lipovánok előadóival a fellépők sorában.

A horgászás elmaradhatatlan kellékei a csali és a bot mellett a horgásztörténetek — ezekből minden valamire való pecás egész gyűjteménnyel rendelkezik, 18.30-tól pedig elő is adja, majd 19 órakor felgördül a képzeletbeli függöny, s kezdődik az Ararat független színtársulat szabadtéri előadása, A szemetes című vígjáték. A fesztivál zenei aláfestését egész nap egy különleges „megszállott”, Remus Miron biztosítja, 20 órától azonban ő is szusszan kicsit, ekkor kezdődik ugyanis a Petra Acker & Band koncertje; akiket 21.30-tól az egyedi, enyhén ironikus, nonkonformista, de népzenei elemeket is tartalmazó stílusban játszó, marosvásárhelyi Eztán együttes követ, 22.45-től pedig Maria Răducanu & Niko Meinhold lép a mikrofon elé. Az egyedülálló Fish Fest természetesen rendhagyó módon is zárul éjfélkor — 500 lampion szélnek eresztésével.