Nagykároly

Finom ételek és jó hangulat jellemezte az RMDSZ majálisát Nagykárolyban

2023.05.13 - 18:39
Húsz csapat nevezett a nagykárolyi RMDSZ szervezetének bográcsosfőző versenyének idei kiadására. A majálisra rengetegen látogattak ki, az éves rendszerességgel megrendezésre kerülő eseménynek idén is a Károlyi-kastély parkja volt a helyszíne.

Már a délelőtti óráktól várták a kilátogatókat a szervezők. A nagykárolyi RMDSZ választmányának, tanácsosi csapatának, valamint baráti társaságok felajánlása révén húsz csapat bográcsában főttek a válogatott finomságok, amelyeket később a vendégek fogyaszthattak el.
Jó beszélgetések, finom ételek, minőségi borok és egyéb italok fogyasztásával telt a nap, miközben a színpadon a Rekettye Kulturális Egyesület csoportjai léptek közönség elé.

hirek/2023/majus/nk-majalis/2.jpg

A műsort követően, Kovács Jenő polgármester és Pataki Csaba az RMDSZ megyei szervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket és kívánt jó étvágyat a falatozóknak.
“Fontos, hogy találkozzunk, hogy együtt legyünk és kellemesen töltsük el közösen ezt a délutánt”- hangsúlyozta ki Kovács Jenő, az RMDSZ nagykárolyi szervezetének elnöke.

hirek/2023/majus/nk-majalis/3.jpg

“Jó étvágyat minden nagykárolyinak és minden vendégnek! Fontos, hogy a nagykárolyi közösség bebizonyítsa, hogy minden igyekezet ellenére, ez a közösség összetartó és ez a közösség mindig együtt van! Vannak, akik mindent elkövetnek, hogy egymás ellen fordítsák a nagykárolyiakat és szatmáriakat, de mi ezt nem hagyjuk! Nekik is volt egy rendezvényük korábban, amit elmosott az eső, de itt, ez a kedvező időjárás azt is bizonyítja, hogy sokkal több a jó ember! Örömmel látom, hogy itt Nagykárolyban nem számít ki, milyen politikai színezetet visel, hiszen a különböző politikai pártok, szervezetek képviselői is jelen vannak ezen a rendezvényen!
Az ilyen alkalmakon sokszor szegezik nekünk azt a kérdést, hogy politikusként, közéleti személyiségként, mit tettünk a közösségért? Arra kérek mindenkit, hogy amikor elgondolkodik, tegye fel magának is ezt a kérdést: mit tettem ma a közösségemért? Mert ha mindenki teszi a dolgát, akkor sokkal jobb lesz az élet Nagykárolyban és Szatmár megyében is!”- mondta Pataki Csaba.
A délután folyamán, Radics Gigi énekesnő koncertje szórakoztatta az egybegyűlteket, majd a művésznő fellépését követően, az oklevelek átadása következett.

hirek/2023/majus/nk-majalis/31.jpg

A négytagú zsűri ítélete alapján, minden nevező csapat díjazásban részesült. Kreatív, különleges és kiemelkedően finom ételek elkészítéséért járt oklevél a csapatoknak. Az abszolút első helyet a Nagykárolyi Ifjak csapata szerezte meg. A délután kedélyes beszélgetésekkel, a finom fogások elfogyasztásával ért véget. Tartalmas, örömteli nap volt a 2023-as RMDSZ majális. A szervezők szeretettel várnak mindenkit jövőre is!

Tőtős Tímea

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

hirek/2023/majus/nk-majalis/4.jpg