Nagykároly

Fiatalosan hajtottak főt Nagykárolyban Ady Endre előtt

2018.11.22 - 18:20

 

Több mint száz diák állta körbe csütörtökön kicsivel 13 óra után Ady Endre nagykárolyi köztéri szobrát. Rák Gergő 9. osztályos tanuló mondta el az Intés az őrzőkhöz című költeményt.

A Nagykárolyi Elméleti Líceum közössége már tavaly is így tett, és akár akkor, ezúttal is koszorút helyeztek el a 141 éve született poéta nagykárolyi szobránál. Pár méterrel odébb vonultak ezután, s Naghi Zsolt 11. osztályos diák vezetésével A föl-földobott kő című verset mondták el közösen. Mindössze pár percet tartott a megemlékezés, mégis érezhetően feltöltődve térhettek vissza a tanintézménybe az ifjak.

A rendezvény szervezői, a Nagykárolyi Elméleti Líceum középiskolában oktató magyar tanárai, Szabó Csilla és Putovits Tünde fontosnak tartják megemlékezni a városhoz kötődő irodalmi, történelmi személyiségekre, eseményekre. Ennek jegyében rendszeresen Kaffka Margitra emlékeznek meg még külön is az elméletisek, de Petőfi Sándorra is. Többnyire az iskolán belül tartják meg a főhajtásokat, ám már többször előfordult, hogy a városban lévő szobrokhoz is elmentek. Amíg tavaly fel nem avatták Ady Marchiș Otiliával közös szabadtéri szobrát, az emléktáblájához vándoroltak el. A szervezők érdeklődésünkre elmondták, alapvetőnek tartják, hogy évről évre kissé más legyen a diákság főhajtása, s ne „csak” szavalatokat hallhassanak a résztvevők, vagy „csak” egy csoportjuk szólaltasson meg például megzenésített költeményeket. Így adódott a közös versmondás ötlete. Felvetésünkre, miszerint a két költeménynek van-e aktualitása, a szervezők elmondták, hogy igen. Mint Putovits Tünde fogalmazott, az első vers bár világháborús időket idéz, ám az értékek megőrzésére buzdít, és „Az Élet él és élni akar” sor is mindenképpen szól a mához. Érzése szerint A föl-földobott kő üzen például a 21. századi nagykárolyi ifjaknak is.

 Megyeri Tamás Róbert