Nagykároly

Fiatalos programok a Magyar Kultúra Napján - Képek!

2015.02.02 - 09:10

Szombaton a nagykárolyi Művelődési Központ, valamint a Kulturális és Sportigazgatóság munkatársai több, a fiatalok számára is érdekes programot rendeztek a Magyar Kultúra Napja alkalmából.

Elsőként a nagykárolyi Művelődési Központ Deák Endre előadótermében, Kollázs címmel, a Művelődési Központ magyar nyelvű amatőr színjátszó csoportjának saját forgatókönyvön alapuló színházi előadását tekinthették meg az érdeklődők. Az előadás keretében a fellépők a jelenkor fiataljainak a kultúrához való viszonyát boncolgatták. Szolomájer Tímea kultúrreferenstől, aki a csoport felkészítője is, megtudtuk, jelenleg három amatőr színjátszó csoportja van: pindúr csoport, 12 fővel, középső csoport 10 fővel, valamint a mostani előadás szereplői, a „nagycsoport”, melynek 8 tagja van. A nagycsoportnak ez volt az első előadása, legközelebb március 15-én állnak közönség elé, a következő nagyobb szabású darabjuk pedig reményeik szerint már egy hagyományos színdarab lesz. Az előadás részeként levetítették Bartincki Tamás nagykárolyi középiskolás videoösszeállítását is. Az ifjú amatőr színészek nagy sikert arattak a megjelentek körében.

Az előadásról még több képet ITT nézhetsz meg!

 

Az előadást követően útjára indult az a különleges Slam Poetry és Hiphop kisbusz, melyen a műfaj nagykárolyi, kolozsvári és nagyváradi képviselői szórakoztatták a felszállókat, nem kis sikerrel. A körutazás elején Sarvadi Paul mondta el röviden az „utasoknak”, mi is az a Slam Poetry, majd egy saját maga által fabrikált „verssel” kezdte meg az előadások sorát. Felléptek: Urbán Krónikák, Medzsix Csabi, Jégcsap és a Slam Poetry Erdély mozgalom képviselői: Keresztesi Dávid és Horváth Benji.

Az utazásról készült képekért kattints IDE!

A kulturális programoknak szentelt nap este a nagykárolyi Károlyi-kastély lovagtermében bemutatott „Te, Lázár” címűő egyszemélyes színművel ért véget, melyet a nagykárolyi születésű, kaposvári színművész, Fándly Csaba adott elő. Zongorán kísérte, illetve közreműködött Barabás Edit.