Szatmárnémeti

Fiatal tehetségek versenye

2013.11.24 - 17:04

Kiválóan felkészült, tehetséges fiatalok léptek fel szombaton a Művészeti Iskola által idén 7. alkalommal meghirdetett zenei vetélkedőn.

 

Színvonalas produkciókkal érkeztek a résztvevők a Szatmárnémeti Művészeti Iskola által A szívem zenéje címmel meghirdetett tehetségkutatóra. A középiskolás szólóénekeseknek, illetve együtteseknek szervezett vetélkedőnek ez volt a hetedik kiadása. A rendezvény fokozatosan nőtte ki magát — helyi szintű tehetségkutatóból mára országos versennyé lett. Amint a szervezőktől megtudtuk, jövőre tovább kívánják fejleszteni a vetélkedőt, így nemzetközivé válhat a fiatalok számára szervezett zenei fesztivál. „A fellépők 70 százaléka jobb volt azoknál, akiket országos tehetségkutató show-k keretében láthatunk például a magyar tévéadókon. Ott most szerintem meglepően alacsony a színvonal, itt pedig nagyon-nagyon jó hangú előadók jelentek meg — fejtette ki véleményét lapunk érdeklődésére Bartos Erzsébet, a zsűri egyik tagja. — Ami meglepő, hogy rengeteg volt a lassú zene, ez volt túlsúlyban, ha a szólistákat vesszük. Érdekes volt, hogy nem a szórakozóhelyeken és a rádióban hallható zene köszönt itt vissza, hanem kicsit depresszív, kicsit melankolikus, lassú nótákkal jöttek. Sőt, amiről azt hittük, hogy ritmusosabb lesz, annak is a lassú változatával érkeztek a nevezők. Fura, hogy ezek a 16—18 éves fiatalok ilyen szomorú dalokat hoztak. Jövőre, ha lenne beleszólásom, azt kérném a versenyzőktől, hogy egy melankolikus és egy ritmusosabb dallal jöjjenek, hogy mindkét arcukat láthassuk.” Amint megtudtuk, a nyertes kapcsán egyöntetű döntés született, a szatmárnémeti Lucia Bura produkciójába lényegében nem lehetett belekötni, így ő kapta a nagydíjat. „Örülök, hogy a kedvencem, a mezőny átlagánál picit idősebb, 29 éves nagyváradi tűzoltó, Mihai Ioan Lipai is megosztott első díjat kapott” — tette hozzá Bartos Erzsébet, aki szerint az együttesek versenyének nyertese, a nagyváradi Blue Strings, egyedüliként hozta azt a rockos, dinamikus stílust, amit az ember egy mai csapattól elvár. A szólóénekesek közül a verseny nagydíját tehát a szatmárnémeti Lucia Bura nyerte, megosztott első díjat kapott Tincuţa Fernea (Szatmárnémeti) és Mihai Ioan Lipai (Nagyvárad). Második helyezett is kettő volt: Bianca Claudia Chiorean (Gyulafehérvár) és Florin Ciotleuş (Kolozsvár), míg a harmadik helyen Diana Elena Goci (Nagybánya) és Claudiu Cătălin Blaj (Kolozsvár) végzett. Az együttesek versenyét a nagyváradi Blue Strings nyerte, a második helyen két szatmárnémeti együttes, a String Efex és az Inedit végzett, harmadik lett a nagybányai The Wings, míg a tasnádi Black Slash és a kolozsvári Clussium dicséretben részesült.

Babos Krisztina