Szatmárnémeti

Fiatal mezőgazdászok kapnak ösztöndíjat

2020.11.18 - 18:51

A Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület még októberben hirdette meg a Magyarország agrárminisztériuma által finanszírozott ösztöndíjpályázatot, melyben három olyan egyetemista kaphat támogatást, akik a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának Nagyváradra, a Partiumi Keresztény Egyetemre kihelyezett mezőgazdasági mérnök és vidékfejlesztési agrármérnök szakán tanulnak. A támogatás tíz hónapra szól, értéke pedig 30 ezer forint havonta.

Az ösztöndíjért versengők közül a partiumi falugazdászok egy szigorú pontrendszer alapján választották ki az ösztöndíjat kapó három fiatalt. A tanulmányi eredmények mellett számba vették a pályázó szociális hátterét, de értékes pontokat értek az egyetemi tanulmányok mellett végzett tevékenységek is.

Szerdán Magyar Lóránd képviselőjelölt, a partiumi falugazdászok munkáját koordináló vidékfejlesztési szakember adta át jelképesen az ösztöndíjat a három kiválasztott fiatalnak: az avasújvárosi Bartos Tímea Szandrának, az érszalacsi Szántó Aurél Ottónak és a szilágysomlyói Lőrincz Szilárd Péternek.

Mindhárom fiatal a tanulás mellett aktívan foglalkozik mezőgazdasággal, az egyetem elvégzése után pedig saját vagy családi gazdaságban tevékenykednének. Mindannyian úgy gondolják, hogy pályázatokkal tudnák a leghatékonyabban fejleszteni a farmjukat, új fóliasátrat építenének, vagy éppen a szőlészet-borászat területén dolgoznának, de az egyik díjazott a hagyományos magyar állatfajták tenyésztésében látja a jövőt.

„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az erdélyi magyar gazdatársadalom megújuljon. A kilencvenes évekkel ellentétben, amikor rengeteg mezőgazdászt képeztek, Romániában most alig van igazi, hozzáértő és fiatal szakember. Pedig a borászatainknak, növénytermesztőinknek, állattenyésztőinknek szükségük lenne a megfelelő képesítéssel rendelkező fiatalok segítségére. Ezért is örülök annak, hogy Nagyváradon működik a Debreceni Egyetem kihelyezett tagozata, az ott képzett fiatalok a romániai magyar mezőgazdászok új, fejlődést hozó generációja lehetnek” — mondta el az eseményen Magyar Lóránd. 

Fotó: Czinzel László

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Ösztöndíjpályázat a jövő agrárszakembereinek

Agrárium szakos egyetemisták számára hirdettek ösztöndíjpályázatot.
Belföld

Ősztől már hétfajta ösztöndíj lesz

A 2024/2025-ös tanévben már 7 különböző ösztöndíjban részesülhetnek a romániai diákok.
Belföld

Nyilas Misi itt van és segít! - Támogatás jótanulóknak

A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület kolozsvári székhelyű nonprofit szervezet 2003 óta támogat ösztöndíj-program keretén belül tehetséges és szociálisan hátrányos helyzetű tanulókat, diákokat.