Sport

Fiatal kerettel várják a rajtot

2015.08.27 - 14:49

Tíz húsz éven aluli játékos kapott helyet a Szatmárnémeti FC Olimpia játékoskeretében a 2015–2016-os másodosztályos idényben. Csütörtökön bemutatkozott a kapus Baican és a hátvéd Tătaru is.

Huszonegy év az átlagéletkora a Szatmárnémeti FC Olimpia másodosztályos labdarúgócsapata bővített keretének, amellyel nekivág a Liga 2 2015–2016-os idényének — derült ki egy csütörtöki sajtótájékoztatón. Csik Tibor vezetőedző játékoskeretének veteránja, a szatmárnémeti Cosmin Iuhaş, a 31 éves hátvéd meg is kapta a szombati, Resicabányai Metalul elleni bajnoki idénynyitó mérkőzésre a kapitányi karszalagot.

A játékoskeretet csütörtökön jelentette be a szatmári alakulat szakmai stábja, a sajtótájékoztatón pedig jelen volt Ioan Câmpan is, az FC Olimpia igazgatótanácsának az elnöke. Elmondta, a tavalyi felállásból nagyon fog hiányozni a hátvédsorból Mihai Onicaş, aki hamar beilleszkedett a csapatba, és hasznos tagja volt az Olimpiának. Mint ismeretes, az anyagi bizonytalanság miatt a védő távozott, és egy moldovai élvonalbeli alakulathoz szerződött, ahol már gólt is rúgott. Sălăgeanu és Mărkuş távozását viszont nem nevezte veszteségnek. „Én úgy gondolom, hogy egyikük sem teljesített úgy, ahogy elvártuk tőlük. Sălăgeanu ráadásul az utolsó pillanat után, a felkészülés teljében fordított hátat nekünk, így esélyünk sem volt, hogy megfelelő játékost szerződtessünk a helyére” — panaszolta Câmpan. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy az új szerzemények nagyon jó játékosok és velük elérheti célját a csapat, mégpedig azt, hogy az első hat között zárják a szezont. „Nagyon nehéz idény elé nézünk. Amióta az Olimpia vezetőségében vagyok, vagyis 2010 óta nem emlékszem, hogy lett volna még ilyen erős mezőny a másodosztályban” — tette hozzá az igazgatótanács elnöke. Mindezek ellenére bízik a csapatban és elvárja, hogy villámrajtot vegyenek, és pontokat szerezzenek az első két bajnoki után Resicabányán, illetve a következő hétvégén hazai pályán, a Nagyváradi FC Bihor elleni találkozón. Hangsúlyozta, ez azért is fontos, hogy visszaszerezzék a közönséget. Ugyanis az elmúlt idényben a hazai meccsek átlagos nézőszáma nem haladta meg a 300 főt, a szurkolótábor eltávolodott a csapattól, összesen csak 100 bérletet adtak el. Csik Tibi elmondta, tárgyalt a szurkolótáborok vezetőivel, akik megígérték, ismét ott lesznek az Olimpia meccsein.

60 lej egy bérlet

A 2015–2016-os teljes idényre szóló bérleteket illetőn Câmpan bejelentette, hogy hétfőn kezdik ezek árusítását az Olimpia Stadionnál. Egy bérlet ára 60 lej és 34 hazai mérkőzésre szól. „Sajnos, tavaly nagyon kevés bérletet adtunk el, szám szerint százat. Ez jelentős bevételkiesést jelentet a klubnak is” — nyilatkozta Câmpan.

Csik Tibi megköszönte a csapatnak, hogy a kezdeti nehézségek ellenére is kitartóan készültek az új idényre, majd hozzátette, hogy elégedett a fiúkkal. Az újoncok is hozták a várt teljesítményt, de hangsúlyozta, olyan játékosokat kerestek a nyáron, akik a kezdő tizenegyben helyt állnak. „Băican, Takács, Boştină és Tătaru is rutinos, jó játékosok, akik, ha tartják a szintet, akkor kezdők lesznek minden meccsen. Nem titkolom szándékomat, hogy még szeretnék egy bal középpályás vagy bal lábas játékost, illetve egy vérbeli csatárt. Vasile Poppal (Nagybányai FCM — szerk. megj.), Szabó Istvánnal (Resicabányai Metalul — szerk. megj.) és Laurenţiu Buş-sal (a tárgyalás idején nem volt leszerződtetve — szerk. megj.) is tárgyaltunk, de nem sikerült megegyezni velük” — tette hozzá Csik Tibi.

Iuhas sorozatban a negyedik évét kezdi szülővárosa csapatának, az Olimpiának a mezében. Úgy véli, az idei keret egy igazi közösséget alkot, nincs civakodás, béke van az öltözőben. „Még soha nem éreztem ilyen jól magamat az Olimpiánál, mint most — árulta el a Ciubu becenévre hallgató csapatkapitány. — Ilyen körülmények között, hogy erős egységet alkotunk, sokra lehetünk képesek a pályán, meccs közben.”

A sajtótájékoztatón jelen volt Marius Bălău is. Mint arról beszámoltunk, a 35 éves veterán az elmúlt idényben sérülések miatt alig kapott játéklehetőséget, ezért úgy döntött, hogy játékosként nem folytatja az Olimpiánál. Viszont a klub vezetősége versenyszervezői, illetve megfigyelői tisztséget ajánlott neki. Ugyanakkor a stoplist sem akasztotta még a szegre, hiszen amatőr szinten, a megyei elitligás Pusztadaróci Recoltánál fog játszani.

Végül bemutatkozott két újonc is. A Zilahról érkezett kapus, Claudiu Baican, illetve a Resicabányáról szerződtetett középhátvéd, Ionuţ Tătaru is úgy nyilatkoztak, hogy remek a hangulat a csapatnál, ezért úgy vélik, jól döntöttek, hogy elfogadták az Olimpia ajánlatát. Ők ketten, illetve a középpályás Rareş Takács két évre szóló szerződést írtak alá, a csatár Alex Boştină-nak az idény végéig érvényes megállapodása van az Olimpiával.

Az Olimpia legénysége péntek reggel utazik Resicabányára, ahol a Liga 2 2015–2016-os idényének első mérkőzését játssza a Metalul ellen. Jövő szombaton, szeptember 5-én 11 órakor debütál hazai pályán a szatmári csapat, akkor a Nagyváradi FC Bihor lesz a vendég.

Bővített keret

Kapusok: Claudiu Baican (26 éves), Marius Șuta (26), Raul Cherecheş (19).

Mezőnyjátékosok: Romario Rus (21), Gabriel Cădar (21), Dumitru Muntean (26), Ionuţ Tătaru (24), Cosmin Iuhas (31), Villand Róbert (27), Florin Mureşan (25), Cosmin Bura (19), Csik Márk (17), Bogdan Faur (22), Walter Heil (25), Horea Bâgiu (18), Tilinger Dániel (18), Ciprian Selagea (25), Darius Lukacs (19), Gabriel Roatiş (21), Adrian Ciul (19), Denis Chivari (18), Rareş Takács (24), Alex Boştină (25), Rafetcan Unlu (18), Raul Ștef (18).