Vidék

Fiatal csapattal vág neki a választásoknak a börvelyi RMDSZ

2024.05.27 - 14:17
A községben történtek ugyan pozitív változások, az életszínvonal emelésén azonban nagyon sokat kell még dolgozni, ehhez pedig komoly munkára és szemléletváltásra van szükség – vallja Azurák Krisztián polgármesterjelölt, aki parkot s a fiatalok számára szórakozóhelyet, a „téglagödör” helyére halastavat szeretne, bővítené az egészségüyi szolgáltatásokat és az infrastruktúrát.

Azurák Krisztián új polgármesterjelölt, fiatal családapaként, legfontosabb célkitűzésének egy családbarát közösség teremtését tartja. Lendületes, új tagokkal kibővült csapattal vág neki a helyhatósági választásoknak Börvelyben az RMDSZ színeiben. 

hirek/2024/05-majus/borvely/whatsapp-image-2024-05-27-at-075358.jpeg

„2008-ban csatlakoztam az RMDSZ csapatához, azóta minden kampányban aktívan részt vettem, minden RMDSZ által szervezett rendezvény egyik főszervezőjevoltam. 2012-ben helyi tanácsosnak választottak, csakúgy, mint 2016-ban, 2020-tól pedig alpolgármesteri tisztséget töltök be. Mindig is szívügyem volt a szülőfalum sorsa, fiatalabb koromban is tenni akartam a közösségért, ezért is jelentkeztem a helyi RMDSZ-be. Elsődleges célom, hogy a község még vonzóbb legyen a fiatal, kisgyermekes családok számára. Úgy gondolom, mivel  én is közéjük tartozom, ezért könnyebben megértem az ő igényeiket, vágyaikat. Másodsorban pedig szeretném, ha Börvelyt ezután a tenni akarás és a fejlődés jellemezné. Ehhez érzek magamban elég alázatot, kitartást és kreativitást, ugyanakkor egy olyan lelkes csapat áll mellettem, amely önmagában elég lehet ahhoz, hogy friss lendületet adjon a tervezéshez és a kivitelezéshez.
hirek/2024/05-majus/borvely/borvely-1-710x444-jpg.webp

Börvely községben az utóbbi években történtek pozitív változások, a település a fejlődés útjára lépett, főleg kulturális élet tekintetében. Azonban az életszínvonal emelésén nagyon sokat kell még dolgozni. A folyamat elkezdődött, a folytatáshoz azonban komoly munkára és szemléletváltásra van szükség” – emelte ki Azurák Krisztián, a börvelyi RMDSZ polgármesterjelöltje.
„Szeretnénk a falu elején üres és kihasználatlan területen egy parkot létesíteni, ahol úgy a gyerekek, mint a fiatalok és az idősebbek is jól érezhetik magukat. Beültetjük fákkal, padokat, asztalokat helyezünk ki. Ugyanakkor a park köré egy vízgyűjtő csatornát hoznánk létre, ami nagyon hasznos lenne, hiszen árvíz esetén elvezetné a felesleges vizet a közeli utcákról. Ezáltal más, sokkal modernebb és barátságosabb látvány fogadná a községbe érkezőket.
hirek/2024/05-majus/borvely/borvely5.jpg

A helyi orvosi rendelőben, köszönhetően az egészségügyi alkalmazottaknak, minden hétköznap igénybe vehető az alapellátás. Azonban a jövőben szeretnénk bővíteni az egészségügyi szolgáltatásokat, amit helyben is igénybe vehetnek a lakosok, például havonta egyszer ingyen laboratóriumi vizsgálatokat szerveznénk. A tömbházlakások több infrastrukturális problémával is küszködnek. Lehetőségeink szerint ezeket is orvosolni fogjuk. Legnagyobb probléma a víznyomással van, főleg nyáron, ezt egy jól működő pumparendszerrel fogjuk tudni helyrehozni, ugyanakkor a tömbház körüli területet is parkosítani szeretnénk. A tavalyi évben sikerült úgy a református, mint a katolikus temetőbe is bevezetni a vizet, amire már nagyon nagy szükség volt, a sírkertek modernizálását azonban tovább szeretnénk folytatni, többek között a közvilágítás behozatalával. 
A falu végén, az úgynevezett „téglagödör” jelenleg nagyon rossz állapotban van, viszont rengeteg lehetőséget tartogat. Elsősorban a horgászoknak kedveznénk, mivel egy halastavat tervezünk itt létrehozni. De nem csak horgászni lehetne, hanem az egész családnak kellemes időtöltést kínálna a szabadidőpark, ami a tó környékén kerülne kialakításra.
A terveink között elsőbbséget élvez az ivóvíz- és a szennyvízhálózat kiépítése, amit már nagyon várnak a lakosok. Szeretnénk, ha Börvely község vonzó lenne a fiatalok számára, ezért tervezzük egy szórakozóhely kialakítását, hiszen úgy gondoljuk, hogy nagyobb biztonságban vannak a kamaszok, ha itthon vannak, nem pedig a városba mennek szórakozni. 
A szórakozás mellett a kultúrára és a sportra is nagy hangsúlyt kell fektetni, ahogy tettük ezt az elmúlt években is. Mindent megteszünk, hogy a gyermekeink helyben hozzájussanak a minőségi oktatáshoz, legyen szó sportról, zenéről, táncról vagy színjátszásról. Szerencsére Börvelyben nagyon tehetséges fiatalok vannak, akik tudásukat át tudják adni a következő generációknak is, ha a megfelelő támogatásban részesülnek a vezetőség részéről.
hirek/2024/05-majus/borvely/borvely8.png

Börvelyben is nagy probléma a kóbor kutyák elszaporodása, ezt évente megrendezett ivartalanítási akciókkal lehetne csökkenteni. 
Újbörvelyben nagyon elhanyagolt állapotban van a régi iskola épülete. Ide szeretnénk egy parkot létrehozni és a meglévő épületet modernizálni, majd később egy új funkcióval ellátni, amennyiben erre megfelelő anyagi források lesznek. 
Börvely községhez tartozik Újkálmánd (Lucăceni) falu is, az itt lévő temető körül mindig probléma a parkolás. Ezért a temetővel szembeni füves területen kialakítunk egy parkolót, valamint ebbe a temetőbe is bevezetjük a vizet. Továbbá, elkötelezett támogatói vagyunk az újításnak, a helyi RMDSZ csapatánál a fiatalok mindig nyitott ajtókra találnak, ha valami elképzelésük, ötletük van” – részletezte terveiket a polgármesterjelölt.
„Mindahhoz, hogy ez megvalósuljon, kérem, támogassák június 9-én a börvelyi RMDSZ csapatát. Én az önök bizalmából indultam el ezen az úton, ezért arra kérek mindenkit, hogy továbbra is támogasson, hogy bizonyíthassak, ahogy tettem azt lehetőségeimhez mérten alpolgármesterként is. Olyan csapat áll mellettem, akik fiatalos lendületükkel tettre készek, akik segíteni fognak a tervek megvalósításában. 
Továbbá kérem támogassák Pataki Csabát és csapatát a megyei tanácsban, ők a biztos háttérországunk. Ha ők nem lesznek jelen a döntéshozatalnál, akkor a mi munkánk is szinte lehetetlenné válik!” – összegezte Azurák Krisztián.

Börvelyi tanácsosjelöltek: Lang Gyopárka, Chînțe János, Gnándt Szabolcs, Glodean Barabás, Varga Sándor, Tempfli Edwárd, Krausz Norbert, Dragos György, Ozsváth Szabolcs, Kiss Hajnalka, Kiss Zoltán, Pasca Daniel, Simon Daniel, Boros Piroska, 
Véber Róbert, Kürti László.

A börvelyi RMDSZ jelöltjeit a harmadik helyen találja a szavazólapokon.

Tóth Zsolt

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!