Belföld

Fesztiválszervezési javaslatokkal állt elő

Bár javaslatok születtek, még mindig kérdéses, hogy megszervezhetők-e a nagy fesztiválok az országban / Fotó: weraveyou.com
2021.02.23 - 17:05
Edy Chereji, az Untold és Neversea fesztiválok kommunikációs igazgatója több megoldási javaslattal is előrukkolt a hazai hatóságoknak a fesztiválok biztonságos megszervezése érdekében. A fesztiváliparban dolgozók számára fontos lenne, hogy ismét munkába állhassanak.

Amint arról már korábban beszámoltunk, Raed Arafat, a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (DSU) vezetője felhívta a romániai nagyfesztiválok szervezőinek figyelmét arra, hogy semmi garancia nincs rá, hogy az idei évben engedélyezve lesz a több tízezer fős rendezvények megszervezése. A szervezők ugyanis már elkezdték a jegyek, illetve a bérletek árusítását, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a kitűzött időpontokig a járványhelyzet kedvezőtlen fordulatot is vehet. Bár az oltási kampány javában zajlik, Arafat szerint még korai a több ezer embert mozgósító rendezvények szervezésén gondolkodni.

Edy Chereji, az Untold és Neversea fesztiválok kommunikációs igazgatója számos más rendezvényszervezővel együtt — még ha korlátozott létszámmal is — szeretné megtartani idén a rendezvényeit. Elmondásuk szerint a fesztiválipar, amely rengeteg embernek biztosított munkalehetőséget, a koronavírus-járvány egyik nagy áldozata, és fontos lenne, hogy a lehető legrövidebb időn belül ismét aktívan működjön.

Az Untold, illetve a Neversea emberek ezreit vonzza Kolozsvárra, illetve Konstancára, jelentősen növelve ezzel a turizmust, idegenforgalmat, nem beszélve az Electric Castle, Főtér, Double Rise és a Summer Well fesztiválokról vagy helyi szinten akár a szatmárnémeti Utcazene Fesztiválról.
A kommunikációs igazgató egy televíziós műsorban egy sor fesztiválszervezési javaslattal fordult a hatóságok felé. Chereji kihangsúlyozta, hogy mint mindenki másnak, a fesztiválszervezők számára is fontos az emberek egészségének megőrzése, viszont szem előtt kell tartani az ágazatban dolgozók megélhetőségi lehetőségeit is, hiszen emberek tízezreinek a megélhetése forog kockán, és ezen emberek többségének már egy éve nincs stabil bevételforrása. Chereji szerint csakis úgy juthatnak előre, ha együttműködve a hatóságokkal minden érintett hajlandó megkötni a szükséges kompromisszumokat. Ugyanakkor a kommunikációs igazgató nehezményezte, hogy Romániában még mindig nem kezdődtek el a tárgyalások a fesztiválok megszervezésével kapcsolatban, annak ellenére, hogy már több európai országban is végeznek úgynevezett tesztfesztiválokat, ahol megfigyelik, hogy miképpen lehet biztonságosan megszervezni azokat. Éppen ezért a kommunikációs igazgató három fő javaslatot is tett a hatóságok felé, amelyek betartásával véleménye szerint meg lehetne tartani a tömegrendezvényeket. Az első javaslat értelmében csak olyan személyek vehetnének részt a rendezvényeken, akik bizonyítani tudják, hogy már beoltották őket a koronavírus ellen. Ehhez az úgynevezett oltási útlevelet kellene felmutatni, amelyet az oltást követően kapnak meg az emberek. A második javaslat szerint azok is részt vehetnének a fesztiválokon, akik igazolni tudják, hogy már átestek a betegségen, és emiatt a szervezetük antitesteket termel. A harmadik és egyben utolsó javaslat a negatív teszt felmutatása, amely bizonyítaná, hogy a résztvevő nem fertőzött.

Kallós András

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Egy hét múlva kezdődik a Street Music Festival

1 város, 7 helyszín, 12 ország, 20 fellépő, 100 előadás.
Szatmárnémeti

Tizenkét lej körül lesz a sör ára, hét lehet a miccs

Milyen árakra lehet számítani az idei Szatmárnémeti Városnapokon?
Szatmárnémeti

Idesüss Szatmár: íme a 2025-ös év legjobban várt rendezvényei!

Így tervezd az idei programnaptáradat