Vidék

Fesztivál, városnap, búcsú

2018.08.16 - 11:07

A nagy egyesülés jegyében zajlott tegnap Erdődön a Várfesztivál, ami városnap és Nagyboldogasszony-búcsú is volt egyben.

A helyi mazsorettek, a krasznabélteki és a mezőpetri fúvószenekar, valamint a meghívottak felvonulásával vette kezdetét tegnap Erdőd város hármas ünnepe. Kevés olyan település van Szatmár megyében, ahol annyi fesztivál van, mint Erdődön, aminek az eredménye mára az, hogy egyre gyérebb az érdeklődés ezek iránt. A román himnusz, az Európai Unió, valamint Erdőd város himnuszának az elhangzása után Marius Ovidiu Duma polgármester nyitotta meg a rendezvényt, aki felkérte a résztvevőket, hogy a jó időt kihasználva töltsék kellemesen a nap hátralévő részét. Erdőd napja a hazatérés napja is — hangsúlyozta a polgármester, bár az utóbbi években egyre kevesebb hazatérő látogatja ezeket a rendezvényeket.

A két műsorvezető konferálásából kiderült, hogy az idei várfesztivál a nagy egyesülés éve programsorozatához kapcsolódik. Nem tudni, hogy szórakoztatásnak vagy nevelésnek szánták Nagy-Románia megalakulása történetének felsorolását. A nagy egyesülés egy nagyon nehéz történelmi időszakban jött létre, az új országban több nemzetiség élt és él ma is, de éppen a különbözőségek összehangolásával jött létre az egység. A műsorvezető hangsúlyozta: Romániában jelenleg is több nemzetiség él, ez nyilvánult meg abban is, hogy a fellépők között voltak magyarok, németek és romák is.

A színpad melletti sátrakban bőséges volt az étel- és italkínálat, a legkeresettebb a víz és a jól behűtött üdítőital volt, ami érthető is 35 Celsius-fok körüli hőmérséklet mellett. A bóvliárusok is sátrat vertek a rendezvény helyszínén, bár az általuk kínált termékek iránt egyre kisebb a kereslet.

A hasonló rendezvények létjogosultságát sokan megkérdőjelezik, minden jel arra mutat, hogy egyre kevesebb igény van a szórakozás ezen formájára, de természetesen vannak még olyanok, akik a szabadtéri rendezvények színvonalától függetlenül egyszerűen annak örülnek, hogy történik valami, amiért ki lehet mozdulni otthonról.

 

Elek György