Nagykároly

Festőművészeti kiállítás

2018.08.19 - 19:34

Vasárnap délben a nagykárolyi Károlyi-kastély földszinti kiállítótermében nyitották meg Dániel Éva festőművész „Rejtett dimenziók az ösztönök erejéből” című kiállítását.

A tárlatot Adi Stefanut, a „Gróf Károlyi” Kulturális Idegenforgalom-népszerűsítő Központ referense nyitotta meg, majd átadta a szót Seres Ferenc költőnek, aki néhány szóban méltatta a festőművész munkásságát és a kiállított anyagokat. A méltatást követően Dániel Éva megköszönte a kedves szavakat és szólt a jelenlévőkhöz. Az eseményt zenei előadással színesítette Zágony Mihály, verset mondott Elek Bettina. A tárlaton száz különféle alkotás tekinthető meg. Az esemény szervezését a Nagykárolyi Kulturális és Sport igazgatóság, és a „Gróf Károlyi” Kulturális Idegenforgalom-népszerűsítő Központ támogatja. A kiállítás 2018. augusztus 31-ig látogatható.