Nagykároly

Festménykiállítások a nagykárolyi Károlyi-kastélyban

2025.11.06 - 09:18
Podolyák Vilmos, Ștefania Boc és Sopronyi Sándor alkotásai tekinthetőek meg.

A nagykárolyi Károlyi-kastély kiállítótermében november 4-én, kedden nyílt meg Sopronyi Sándor és Ștefania Boc közös festménykiállítása, amely a „fény és színek találkozását” mutatja be két különböző, mégis harmonikusan összefonódó művészi látásmódon keresztül.

A kiállított művekben a természet, az emberi érzések és a mindennapok pillanatai elevenednek meg egyedi stílusban és technikában.

Az esemény a Károlyi-kastély kulturális programjainak sorába illeszkedik, célja, hogy teret adjon a helyi és regionális tehetségek bemutatkozásának.

Ez a kiállítás november 21-ig tekinthető meg.

November 5-én délután Podolyák Vilmos műveiből nyílt kiállítás ugyanott, a nagybányai festőiskola hagyományait követő alkotó tárlata november 29-ig látogatható, szintén térítésmentesen. 

Podolyák festményei gyakran tájképeket, virágkompozíciókat és csendéleteket ábrázolnak, lírai hangulatban.

Műveit számos hazai és nemzetközi tárlaton bemutatták, többek között Nagybányán, Temesváron, Győrben, Budapesten, Innsbruckban és Németországban.

A kiállítás betekintést nyújt a művész legújabb alkotói korszakába.

A nagykárolyi Károlyi-kastély keddtől vasárnapig, 9:00 – 16:30 óra között tart nyitva.

Hírszerkesztő
(Fotók: Fastus József)

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Guga-kiállítás: Arcok és horizontok

Egy kiállítás a portrék és tájképek kettősségéről, ember és természet kapcsolatáról.
Nagykároly

Nagykárolyi CED-Napok: kommunikáció, empátia, fejlődés

Mi a közös egy színészben, egy pszichiáterben, egy nyelvészben, egy futballedzőben és egy építészben? A különböző nézőpontok. A különböző tapasztalatok és a különböző életutak.
Nagykároly

A Lyra szimfonikusok a Károlyi-kastélyban

Klasszikusok Nagykárolyban: J. Haydn, Chr. W. Gluck, F. Farkas és W. A. Mozart művei egy patinás környezetben.