Nagykároly

Festménykiállítás a kastélyban

2012.08.19 - 18:45

Gui Demeter festőművész tárlatával vette kezdetét vasárnap délben az ötödik alkalommal megrendezett August Fest.

 

A Nagykárolyból elszármazott Gui Demeter festőművész kiállításával vette kezdetét az immár ötödik alkalommal megrendezett August Fest elnevezést viselő kulturális fesztivál Nagykárolyban. A tárlat megnyitójára vasárnap délben került sor a Károlyi-kastély egyik kiállítótermében. A 36 festményből álló kiállítás a természet és az emberi lélek rejtelmeibe kalauzolja el a nézőt. Dragos Georgescu, a kulturális igazgatóság munkatársának és Czumbil István, a Kalazanci Szent József Gimnázium tanárának a művészt bemutató beszédei után a festő, Gui Demeter a meghatódottságtól mindössze pár szóban mondott köszönetet azoknak, akik részt vettek a tárlat megnyitóján. Gui Demeter az impresszionizmushoz közel álló festő, a szépséggel foglalkozik, a színekkel, a lelkét „viszi át” a művekbe. Alkotásai a költészettel rokonok, egy-egy kis vers mindegyik kép. Ő nem a valósághű ábrázolásmód híve, a színek erejével és a színek egymáshoz való viszonyának megmutatásával kalauzolja el a nézőt a természet és az emberi lélek világába. Alkotásai lényegében pillanatfelvételek tájakról, különféle természeti jelenségekről. A természet végtelen változatossága, intim szépsége feltárásának célja vezérli, ezt tekinti elsőrendű művészi feladatának. Festményeivel mintegy az elvont szépség megmutatására törekszik. Szárnyaló madarak, sárgába, vörösbe hajló naplementék, az erdő homályán áthatoló fénysugár, vázába helyezett néhány szál vagy öles csokorba kötött virág: mindahány olyan pillanat, amely ünnep a szemnek, mintegy igazolva, hogy a kép nem más, mint színné változott élet. A tárlat szeptember 8-áig tekinthető meg.