Szatmárnémeti

Fertőzöttségi szinttől függetlenül jelenléti oktatás lehet

Fotó: pexels.com
2021.10.02 - 08:02
Az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) csütörtök este jóváhagyta azt a határozatot, amely felhatalmazza az oktatási és az egészségügyi minisztériumot a közös rendelet módosítására annak érdekében, hogy az iskolákban folytatódhasson a jelenléti oktatás a 6 ezrelékes SARS-CoV-2-fertőzöttségi ráta meghaladása esetén is, írja az MTI.

Az adott település fertőzöttségi rátájától függetlenül nyitva maradhatnak az iskolák, az oktatást csak azokban az osztályokban, illetve tanintézményekben kell az internetre költöztetni, amelyekben koronavírus-fertőzést diagnosztizálnak. A CNSU ajánlása alapján az iskolákban a diákokat és oktatókat rendszeresen tesztelnék, erre a célra nem invazív (nyálból vett mintát használó) antigéngyorsteszteket akarnak használni, amelyekhez Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter szerint nem szükséges megszerezni a szülők beleegyezését. A tárcavezető az iskolák nyitva tartásának járványügyi kockázatával kapcsolatos aggályokra így reagált: „Nem a gyerekek felelősek a beoltatlan szülők, nagyszülők egészségéért, hanem éppen fordítva.” A CNSU felhatalmazása alapján az oktatási és egészségügyi miniszter közös rendeletet készül kibocsátani az iskolákra vonatkozó új járványügyi szabályozás részleteiről. Ebben a két tárcának pontosítania kell ugyanakkor, hogy az óvodákban/iskolákban milyen körülmények mellett kell az online oktatásra való áttérésről dönteni. A diákok tesztelésével kapcsolatban Florin Cîţu kormányfő kijelentette, hogy a tanulók koronavírus-tesztelését az iskolai orvosi rendelők személyzete vagy a közegészségügyi igazgatóság által kiküldött csapat fogja végezni a tanintézményekben, de sor kerülhet a tesztelésre azokon a klinikákon is, amelyeket a szülők kiválasztanak, írja az Agerpres. Cîţu megerősítette, hogy azok a gyerekek, akik esetében a szülők nem engedélyezik a koronavírusteszt elvégzését, online fogják folytatni tanulmányaikat. A miniszterelnök szerint a koronavírusteszteket a lehető legrövidebb időn belül az iskolák rendelkezésére fogják bocsátani.
Cseke Attila megbízott egészségügyi miniszter a Hotnewsnak nyilatkozva elmondta, hogy a fertőzöttség mértéke egy településen csak annyiban befolyásolja az adott település iskoláiban az oktatást, amennyiben fertőzéses esetek fordulnak elő az iskolákban. Amennyiben egyetlen fertőzés sincs egy tanintézményben, akkor folytatódhat az oktatás, amikor egy osztályban megjelenik egy fertőzéses eset, online oktatásra térnek át, s ha iskolai szinten több igazolt fertőzéses eset van, akkor valószínűleg intézményileg áttérnek online oktatásra.

Online tanulnak jövő héten

Mindaddig azonban, amíg a két tárca pontosan meg nem határozza, melyek lesznek az új szempontok az online oktatásra való áttérést illetően, a Szatmár Megyei Vészhelyzeti Bizottság döntése értelmében az október 4. és 8. közötti héten 265 tanintézmény az egyes forgatókönyv alapján — minden gyerek jelenléti oktatásban tanul, amíg az adott településen a fertőzöttségi szint 6 ezrelék alatt marad —, míg 4 (a Szatmárhegy községben találhatók) a kettes forgatókönyv alapján működik — csak a bölcsődések, óvodások, speciális oktatásban részesülők mennek az oktatási intézménybe, a többiek online tanulnak.
A vészhelyzeti bizottság október elsejei 65-ös számú határozata értelmében a Draga Mea napközi vegyes csoportjában az óvodások körében van igazolt fertőzéses eset, így az óvodai csoportok október 13-ig online oktatásban vesznek részt. A megyeközpontbeli Mircea Eliade Általános Iskola II. B, a Ion Creangă Általános Iskola VIII. A, a Nicolae Steinhardt Ortodox Líceum XII. B, az avasfelsőfalui 3-as Számú Általános Iskola VIII. A, a Hiripi Általános Iskola VII. és a nagykárolyi Vasile Lucaciu Általános Iskola VII. B osztályos diákjai két hétig a kettes forgatókönyv szerint tanulnak a diákok körében igazolt megbetegedések miatt.


Sógor Beáta

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Bölcsődei, napközis és iskolai tanévkezdés Lázáriban

Mintegy félezer gyerek számára kezdődött meg a tanításii év hétfő reggel.
Szatmárnémeti

Jöhet az iskolabútorzat!

Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester aláírta az iskolák új bútorzattal való felszereléséről szóló szerződést.
Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.