Elhalasztotta a Román Labdarúgó-szövetség a Szatmárnémeti VSK és a Váradszentmártoni CSC összecsapását, amit a Liga 3 harmadik fordulójában kellett volna megrendezzenek szombaton 17 órától a szatmárnémeti Olimpia–Daniel Prodan Stadionban.
A bihari csapat keretében hét játékos koronavírustesztje lett pozitív. Hétfőn végezték el a teszteket, kedden ugyanis Román Kupa-selejtező mérkőzést játszott a csapat a Nagyváradi Luceafărul ellen. Az ebihoreanul.ro interenetes hírportál szerint a tesztek eredményei még nem voltak meg a mérkőzés előtt, így játszották le a találkozót, ami 2–2-es döntetlennel zárult, majd 11-es rúgásokkal a váradszentmártoniak jutottak tovább. Aznap este viszont kiderült, hogy a csapatból heten elkapták a fertőzést.
„Kedd este kaptuk kézhez az eredményeket, amelyekből kiderült, hogy hét teszt pozitív lett. Így nem hiszem, hogy ki tudunk állni a szombati mérkőzésen, mivel ezen felül öt játékosunk sérült” — nyilatkozta még szerdán az ebihoreanul.ro-nak Krenek Alexa, a Váradszentmártoni CSC elnöke.
Később a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) vezetője, dr. Daniela Rahotă is megerősítette, hogy az elvégzett harmincból hét tesztnek pozitív lett az eredménye. A DSP igazgatója azonban hangsúlyozta, hogy az egészségügyi és a sportminisztérium között kötött protokoll szerint a sportolóknak nem kell tizennégy napot hatósági karanténban maradniuk, amennyiben tünetmentesek. Őket hét napon belül újra tesztelik, és a negatív eredményt produkálok visszatérhetnek csapatukhoz.
Krenek szerint tünetmentesek a fertőzött játékosok, viszont nem tudnak kiállítani egy csapatot, így kérték a szatmári mérkőzésük halasztását, amit péntek délután a FRF versenybizottsága jóvá is hagyott. Október 7-én vagy 8-án pótolnak.
„Nem örülünk ennek, hiszen ezzel besűrűsödik a programunk, de természetesen megértjük a bihariakat, kellemetlen helyzetben vannak, ezért a legjobbakat kívánjuk nekik” — mondta lapunknak Ritli Zoltán, a VSK edzője.
Megtudtuk, hogy a szatmári gárdán is elvégezték a héten a koronavírusteszteket (amelyek 14 napra érvényesek), és mindegyiknek negatív volt az eredménye.
LIGA 3, 10-ES CSOPORT, 3. FORDULÓ
Szombat, 17.00
Nagysomkúti Progresul – Szilágysomlyói Sportul
Nagyváradi AC 1910 –Unu Fotbal Club Gloria Beszterce
Dési Someşul – Nagybányai Minaur
Nagyváradi Luceafărul – Zilahi SCM
Halasztották
Szatmárnémeti VSK – Váradszentmártoni CSC
Pesek Attila