Magazin

Ferenc pápánál járt Lázár János

2016.05.08 - 15:59

Ajándékkal és kéréssel érkezett Ferenc pápához, Lázár János, a magyarországi, Miniszterelnökséget vezető miniszter. Egy bársonyterítőt vitt a pápának a politikus.

Imádkozzon a hódmezővásárhelyiekért – erre kérte Ferenc pápát Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, amikor nemrég magánlátogatáson járt a Vatikánban.

Egy bársonyterítőt vitt ajándékba Ferenc pápának Lázár János, amikor nemrég magánlátogatáson fogadta őt a katolikus egyházfő – számolt be a részletekről a Délmagyar. Az ajándék terítőt Hódmezővásárhelyen, a korábban Lázár által vezetett városban készítették.

Nem tudtuk, hogy kinek készül a terítő, de nagyon meglepődtünk, amikor Lázárné Megyeri Zita asszony hozta a bekeretezett fotót, amelyen az átadás pillanatát örökítették meg – mondta a lapnak Lakosné Borák Anna, a Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Kft. hímzője.

Nagyon tetszett az ajándék Ferenc pápának, akit Lázár János magyarul köszöntött: „Isten áldja, Szentatyám”. Ezt értette is a katolikus vezető, akit arra kért a miniszter, hogy imádkozzon a vásárhelyiekért – közölte a Délmagyarral a miniszter sajtósa.