Külföld

Ferenc pápa virágvasárnap a járvány okozta lelki és gazdasági válságról beszélt

2021.03.28 - 16:41

Teljesen üres volt a Szent Péter tér, ahol elmaradt az ilyenkor szokásos körmenet, amelyet a pápa szokott vezetni Jézus jeruzsálemi bevonulása felidézésével.
    A Vatikán interneten keresztül közvetítette a virágvasárnapi misét, melyet Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában mutatott be: harminc bíboros és alig több mint száz hívő volt jelen, többségük egyházi személy, akiket kellő távolságra ültettek egymástól.
    A bazilikát olajfák és kisebb pálmafák díszítették, a résztvevők kezében fonott pálmaágak voltak. Ferenc pápa beszédében azokról beszélt, akik jelen voltak Jézus jeruzsálemi bevonulásakor. Jézus "karddal vívott győzelmét várták a rómaiakon, miközben ő Isten diadalát hirdette a kereszttel" - jelentette ki az egyházfő. Hozzátette, Jézust akkor is sokan csodálták, de kevesen engedték, hogy életüket megváltoztassa. Most is így van, mivel a mai emberek se akarják megváltoztatni életüket, amely tele van ellentmondással, félelemmel, magánnyal, kudarccal és árulással.
    "Ne hagyjuk, hogy az elégedetlenség érzése megbénítson bennünket" - mondta Ferenc pápa.
    Délben, az Úrangyala (Angelus) - imádságot kísérő beszédében az egyházfő emlékeztetett, hogy a húsvéti szenthét már második éve zajlik pandémia közepette. "Tavaly nagyobb volt a sokk, most nagyobb a próbatétel, és a gazdasági válság súlyossá vált" - jelentette ki.
    Kifejtette, hogy a jelenlegi történelmi és társadalmi helyzetben fizikai és lelki erőre van szükség, mivel a válságban "reménytelenség, elkeseredettség, megosztottság" kerekedik felül, sokan "mindennapos keresztutat" járnak be. "(...) ne haladjunk el mellettük tétlenül, hagyjuk, hogy szívünk irgalmas legyen, közeledjünk hozzájuk (..), fogadjuk be azt, aki a keresztre feszített Jézushoz hasonlóan megalázott, selejtté válik, Jézus az utolsókban van, azokban, akit a mi farizeus kultúránk elítél" - mondta Ferenc pápa.
    Ferenc pápa az erőszak áldozataiért imádkozott, mindenekelőtt az indonéziai Celebesz (Szulavézi) déli részén található Makassar egyik katolikus templománál vasárnap történt öngyilkos merénylet sebesültjeiért.
    A járványkorlátozások miatt tavalyhoz hasonlóan nagycsütörtökön elmarad a lábmosás szertartása, és péntek este a keresztút nem a Colosseumnál, hanem a Szent Péter téren lesz, és húsvét vasárnap Ferenc pápa a bazilikában mutatja be az ünnepi misét. Tavaly március 27-én Ferenc pápa a pandémia betegeiért és halottaiért imádkozott a Szent Péter téren, azóta egy év telt el. Tavaly húsvétkor zárva voltak az olaszországi templomok, az idén az olaszok a lakásukhoz legközelebbi templomba mehetnek el. Virágvasárnap a templomokban fertőtlenítették az olajfaágakat is, amelyek helyett Magyarországon barkaágakat használnak.

Ajánljuk még a témában:

Magazin

Imanapot hirdetett Ferenc pápa

Ferenc pápa március 2-ra ima- és böjtölési napot hirdetett meg a békéért.
Külföld

Ferenc pápa megerősítette az egyház elkötelezettségét a visszaélésekkel szemben

Az egyháznak a szexuális visszaélésekkel szembeni szilárd elkötelezettségét hangoztatta Ferenc pápa az ügyekben illetékes egyházi hivatalként és bíróságként működő Hittani Kongregáció plenáris ülésének tagjait fogadva a Vatikánban pénteken.
Külföld

Ferenc pápa százezer euróval segíti a migránsokat a fehérorosz-lengyel határon

Ferenc pápa százezer eurós támogatásról döntött a Lengyelország és Fehéroroszország között feltartóztatott migránscsoportok számára - jelentette be a Dikasztérium az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatában elnevezésű vatikáni hivatal kedden.