Külföld

Ferenc pápa mérsékletes ünneplést szorgalmazott advent első vasárnapján

2020.11.29 - 16:15

A katolikus egyházfő kijelentette, mindenki tudja, hogy az örömteli pillanatok mellett ugyanúgy az élet részét képezik az árnyékos időszakok is, amikor a csalódottság, sikertelenség, elveszettség érzése kerekedik felül.
    "A világjárvány sokakban kelt aggodalmat, félelmet és keseredettséget azzal a veszéllyel, hogy pesszimizmusba, zárkózottságba, apátiába zuhanunk" - hangoztatta az egyházfő, aki orvosságként a remény erejét állította példaként.
    Hozzátette, hogy a járvány teremtette jelenlegi nehéz helyzetben is a "jót kell keresni: nagyobb mértékletességet, figyelmet (..) azok iránt, akiknek szüksége lehet rá, egyszerű imádságot a családban. Ez a három segíthet sokat" - mondta Ferenc pápa. Megjegyezte, az élet viharaiban Isten mindig kezet és védelmet nyújt a fenyegető veszélyekkel szemben.
    Az egyházfő az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el vasárnap déli beszédét, amelyet az Úrangyala-imádság (Angelus) kísért. Szavait néhány százan hallgatták a téren.
    Ferenc pápa advent első vasárnapján a Szent Péter-bazilikában mutatott be misét az újonnan kreált bíborosokkal. Az egyház tagjain kívül száz hívőt engedtek be a bazilikába. A pápa homíliájában az idei adventi időszak jelszavának az egymáshoz való közelséget és az éberséget nevezte.
    Kijelentette, hogy az emberek közötti közöny éjszakai álmából az ima, a középszerűség álmából pedig a szeretet tud ébreszteni. Egyházához is beszélve azt mondta: vannak, akik azt hiszik, hogy az irgalmasság, a segítségnyújtás és a szolgálat a veszteseké, miközben egyedül ez vezet győzelemre, "az egyház nem él az éjszakában, és embertársait szolgálja" - jelentette ki.
    A Vatikán még nem közölte a karácsonyi ünnepek pontos programját, amelyet az olasz egészségügyi hatóságok intézkedéseihez igazítanak majd. A római kormány december 24-én is fenn akarja tartani az este tíz órától érvényes kijárási tilalmat, ami a szentesti vigília és az éjféli mise korábbi kezdéséhez vezethet. Az olasz püspöki kar tagjainak nyilatkozatai szerint készen állnak a szertartások hagyományos időpontjainak változtatására azzal a feltétellel, hogy a templomi létszámkorlátozások miatt a hívőknek nem kell lemondani a misékről. A tervek között szerepel az ünnepi misék napi számának növelése is, hogy mindenki részt tudjon venni a biztonságos távolság betartásával.
    A Vatikán bejelentette, a pápa az idén lemond arról, hogy december 8-án, szeplőtelen fogantatás ünnepén ellátogasson a római Spanyol-lépcsőnél található Szűz Mária-szobrához.
    A Szent Péter téren még nem állították fel a fenyőfát, amely idén a szlovéniai Kocevje ajándéka. Elkezdték építeni a betlehemet, amely az obeliszket övezi. A betlehemet ötvenhat nagy méretű kerámia szobor alkotja, amelyek a középolasz Abruzzo tartományból érkeznek.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Karácsonyváró: kezdődik a vásár, gyúlnak a fények!

A téli ünnepek leginkább várt szatmárnémeti közösségi eseménye kezdődik csütörtök délután hat órától az új főtéren: felkapcsolják a díszkivilágítást, megnyitják a karácsonyi vásárt, befűtik a Mikulás-műhelyt.
Magazin

Imanapot hirdetett Ferenc pápa

Ferenc pápa március 2-ra ima- és böjtölési napot hirdetett meg a békéért.
Külföld

Ferenc pápa megerősítette az egyház elkötelezettségét a visszaélésekkel szemben

Az egyháznak a szexuális visszaélésekkel szembeni szilárd elkötelezettségét hangoztatta Ferenc pápa az ügyekben illetékes egyházi hivatalként és bíróságként működő Hittani Kongregáció plenáris ülésének tagjait fogadva a Vatikánban pénteken.