Külföld

Ferenc pápa békét sürgetett Libanonban a Vatikánban rendezett ökumenikus imanapon

2021.07.02 - 11:46

 A pápa a libanoni békének szentelt napot lezáró beszédében kijelentette, hogy a közel-keleti ország "hivatásának számít, hogy a tolerancia és a pluralizmus földje legyen, a testvériség oázisa, ahol különböző vallások és hitek találkoznak, és ahol különböző közösségek élnek együtt a közös jót az egyedi érdekek elé helyezve".
    A katolikus egyházfő a libanoni keresztény közösségek vezetőit és tagjait arra kérte, a béke érdekében muzulmán testvéreikkel közösen cselekedjenek.
    Felszólította a nemzetközi közösséget, ne engedje Libanont "a sötétségbe süllyedni". Ferenc pápa mielőbbi és stabil megoldást sürgetett az ország gazdasági, társadalmi, politikai válságával szemben hangsúlyozva, hogy "nincsen béke igazság nélkül".
    A pápa a béke lámpásainak nevezte a libanoni fiatalokat, akik "a mostani sötétségben fényt mutatnak".
    "Elég volt abból, hogy kevesek érdeke érvényesüljön sokak kárára! Elég volt az emberek reményeinél fontosabb részigazságokból, elég volt abból, hogy Libanon és a Közel-Kelet idegen érdekeket és nyereségeket szolgál ki!"- mondta Ferenc pápa.
    Az egyházfő megismételte korábban már elhangzott kívánságát, hogy minél előbb Libanonba szeretne látogatni.
    Libanon 2019 óta súlyos politikai, gazdasági és pénzügyi válsággal küzd, amit súlyosbított a tavaly augusztusban, Bejrút kikötőjében történt, több mint kétszáz ember halálát és mérhetetlenül nagy anyagi károkat okozó robbanás.
    A Vatikán különböző helyszínein zajlott, és a Szent Péter-bazilikában zárult imanapon többek között részt vett Bechara Boutros Rai pátriárka a maronita egyház vezetője, I. Aram az örmények cilíciai katholikosza, X. János antiókiai pátriárka, II. Ignác Efrém szír ortodox pátriárka, Cesar Essayan püspök Bejrút apostoli helytartója, Joseph Kassab a Szíriai és Libanoni Nemzeti Református Zsinat főtitkára, valamint az antióchiai szír katolikus pátriárka, az antióchiai görög melkita pátriárka, a libanoni apostoli nuncius, a Rómában élő libanoni közösség és a nemzetközi diplomáciai testület tagjai. A szertartás végén libanoni fiatalok lámpásokat gyújtottak meg. Korábban Ferenc pápa a szíriai békéért tartott vatikáni imavirrasztást 2013 szeptemberében.

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Orosz – ukrán háború: novemberre lesz béketerv

Zelenszkij: "Közelebb vagyunk a háború végéhez, mint az elején voltunk!”
Belföld

Pásztorüzenet: Nincs igazságos háború

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének, Csűry Istvánnak üzenetét olvashatják az orosz–ukrán háború kapcsán.
Magazin

Imanapot hirdetett Ferenc pápa

Ferenc pápa március 2-ra ima- és böjtölési napot hirdetett meg a békéért.