Külföld

Ferenc pápa apostoli levélben hangsúlyozta a karácsonyi keresztény hagyomány jelentőségét

2019.12.02 - 13:27

A keresztény karácsony hagyományainak, ezek között is a betlehemállításnak a jelentőségéről szól Ferenc pápa advent első vasárnapján kiadott apostoli levele, amelyet az egyházfő a Szent Ferenc által állított első európai betlehem helyszínén, Greccio barlangjában írt alá.

 

Ferenc pápa a Rómától száz kilométerre levő Greccio ferences szentélyébe látogatott el. Az Appenninek hegyein található barlangtemplom arról ismert, hogy 1223-ban Szent Ferenc az adventi időszakban itt elevenítette fel a gyermek Jézus születésének betlehemi helyszínét: ez indította el a betlehemállítás mai napig tartó karácsonyi hagyományát. Ferenc pápa a kápolnává alakított egykori barlangban írta alá az apostoli levelet, amely az Admirabile signum (Csodálatraméltó jel) latin címet kapta, és a betlehem jelentéséről szól. Az apostoli levél erkölcsi, dogmatikus vagy más egyházi kérdéseket tisztázó pápai dokumentum, amely buzdításként szól a hívekhez.

A mintegy öt oldalas, a Vatikán honlapján több nyelven közölt apostoli levél a keresztény karácsony üzenetét foglalja össze, fő jelképnek a betlehemet jelölve meg. "Ezzel a levéllel családjaink szép hagyományát akarom támogatni" - írta Ferenc pápa. Kiemelte, hogy Olaszország és a keresztény világ számos részén a mai napig az adventi időszakban nemcsak a templomokban, hanem az otthonokban, munkahelyeken, kórházakban, börtönökben és tereken is betlehemet építenek, amely Jézus születése utáni jelenetet ábrázol. Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a betlehemépítésnek - vagyis a karácsonyi ünnepek keresztény hagyományának - gyermekkortól a családi szokásokhoz kell tartoznia. "Remélem, hogy ez a szokás soha nem múlik el, ellenkezőleg, azt kívánom, hogy ott, ahol letűnt ez a szokás, ismét fedezzék fel és keltsék életre" - tette hozzá.

Ferenc pápa szerint a betlehem egyszerű, de annál lényegesebb üzenetét mindenekelőtt a gyermekek, valamint a szegények érzik át: a gazdagság és a boldogság megannyi "múlékony csábításával" szemben a jászolban született isteni gyermek képviseli az egyetlen "igazi forradalmat", amely reményt és méltóságot ad a kirekesztetteknek és a peremre szorítottaknak. "A szeretet és gyöngédség forradalma ez egy emberségesebb és testvéribb világért" - írta Ferenc pápa apostoli levelében.