Szatmárnémeti

Fenyőtolvajok nyomában

2013.11.14 - 09:05

Hamarosan átfogó akciókat kezdenek megyeszerte az illegális fenyőfa-kivágás, -értékesítés megfékezésére. Az akció december végéig tart.

 

A Szatmár Megyei Erdészeti Hivatal is készül — a maga módján — a karácsonyra: a fenyőlopás és az ellenőrizetlen forrásból származó fákkal való kereskedés megakadályozása az intézmény célja.

„A téli akciókat november tizenötödikén szoktuk kezdeni — tájékoztatta lapunkat Cosmin Oşan, a hivatal sajtószóvivője —, ám idén pár nap csúszás várható, nem készült még el ugyanis a minisztériumi ütemterv, amibe a Szatmár megyei akcióknak is illeszkedniük kell.” Ez nem jelenti azt, hogy a tűlevelűeket minden gond nélkül ki lehet vágni, elszállítani, a lábon álló példányokat ugyanúgy figyelik, mint eddig, a rendőrséggel és a csendőrséggel való összehangolt akciókhoz várják az országos ütemterv részleteit — számolt be Oşan.

 

Papírgyűrűvel ellátott fenyőt vegyünk

 

Ha az átfogó fenyőlopás-megelőzési program elkészül, egy-egy adott területért felelős erdészt rendőr vagy csendőr kísér majd el a közúti ellenőrzések során, az illegális faszállítmányok leleplezése érdekében. A program második része a piacok átfésülése lesz, ahol azt fogják ellenőrizni, hogy az eladásra kínált tűlevelűekkel minden rendben van-e. „Ezekben az esetekben azt ellenőrizzük majd, ismert-e a fa származási helye, mert ha nem, minden valószínűség szerint lopott példányról van szó. Az eladó egyébként a fán szereplő speciális papírgyűrűvel igazolhatja, hogy legálisan jutott a fenyőhöz, ha tehát valakinek olyan fenyőt kínálnak megvételre, amelyiken ilyen nincs, ne vásároljon — int Oşan —, megeshet hogy lopott fenyőt díszít fel karácsonyra.”

 

Egy fenyőraktár lenne a nagy fogás

 

Szatmár megyében nem dívik a fenyőlopás, tavaly 70-80 lopott fára bukkantak, hanem inkább a megyén áthaladó illegális szállítmányok után kutatnak a razziákat szervezők. „A lopott fenyők raktározására használt lerakatok megtalálása lenne a legnagyobb eredmény, ez számít a legértékesebb fogásnak erdészeti és hatósági körökben, de ilyet találni kevés az esélyünk” — ismerte el Oşan.

Princz Csaba