Két helyszínen is megemlékeztek tegnap Fényi István költő, műfordító alakjáról, életművéről. A rendezvényeken Kaplonyban, Fényi szülőfalujában, majd Nagykárolyban is versek hangzottak el.

Diákok szavalata tette még ünnepibbé tegnap, a kaplonyi Fényi István Általános Iskolában szervezett rendezvényt, melynek keretében az intézmény névadójára emlékeztek. A tanár, költő, műfordító Fényi István alakját nem hagyják feledésbe merülni egykori tanítványai, illetve tisztelői. Bizonyítják mindezt az évi rendszerességgel szervezett megemlékezések, valamint az a tény, hogy a kaplonyi iskola az ő nevét viseli, illetve későbbi nagykárolyi lakhelyén emléktábla készteti megállásra az arra haladókat.

Lászlóffy Csaba, a kaplonyi iskola magyar szakos pedagógusa volt a mozgatórugója a kaplonyi és a nagykárolyi rendezvénynek is. A kaplonyi iskolában kulturális műsor előzte meg az iskola falán található emléktábla koszorúzását. Fényi István verseit szavalták a diákok.

Nagykárolyban Lászlóffy Csaba rövid beszédben foglalta össze mindazt az örökséget, amit Fényi István hagyott az utókorra munkássága során. „Az igaz ember eltávozik, de fénye megmarad” — ezzel a Dosztojevszkij-idézettel kezdte beszédét a pedagógus. Mint kifejtette, Fényi István egy „igaz ember” volt. „Felmerülhet a kérdés: ki ma az igaz ember? Mi jellemezhetné az igaz embert? Az igaz ember igaz embereket nevel. Fényi István tanár volt, aki évek hosszú során át az irodalom szeretetére nevelte az embereket. S nem csak tanár, hanem költő is volt, aki verseket írt, ugyanakkor műfordítóként is tevékenykedett” — hangsúlyozta Lászlóffy.

Fényi István életrajzi adatait is ismertette az egybegyűltekkel a magyar szakos tanár. A jelenlévők (zömében diákok) megtudhatták, hogy Fényi István 1919. január 10-én született, Kaplonyban, a Magyar utcában, majd 1994. szeptember 25-én, Nagykárolyban hunyt el. Tanulmányait Csíkszeredában kezdte, majd Kolozsváron, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar-francia szakán folytatta. Az irodalomért, a tisztességért, a kultúráért élt és dolgozott. Megjárta a II. világháború fogolytáborait is. Versei először 1939-ben jelentek meg.

„Mi lehet a ma emberének Fényi István üzenete, tanítása?” — tette fel a kérdést Lászlóffy. „Az igaz ember az, aki értéket képvisel, aki szereti embertársát, szereti önmagát és szereti az irodalmat is. Igaz embereket nevelhet belőlünk Pista bácsi is, ha megismerjük verseit. S igaz emberekké válhatunk, ha az olyan embereknek az emlékét tovább visszük és tovább örökítjük, mint amilyen Fényi István is volt. Ezt szeretem Nagykárolyban, hogy itt megbecsülik az igaz embereket. Bizonyíték erre, hogy most itt vagyunk. Jó lenne, ha ez a folyamat megmaradna a jövőben is” — zárta mondandóját Lászlóffy. A koszorúzást megelőzően Fényi István-verset szavalt el három tanuló: Hevele Dorothy, Gaja Dorottya és Horn Mairin.