Néhány ezer órányi böngészés után — így jár az, aki lakberendezési szempontból közepesen semmilyen város mellett lakik — meglett a kiszemelt. A boltból már vásároltam korábban, így a megbízhatóság ellenőrizve volt. Külön megkérdeztem, hogy vajon miből készült a kis négylábú, a dohányzóasztalkák fajtájába tartozó kedves darab. Közölték, hogy fából. Gombnyomás, és másnap kopogott is a futár, hogy hozott egy kerekecske asztalkát. Nagy volt az öröm. A gyermekkel körbeugráltuk, szigorúan betartva a tisztes távolságot tőle. S mivel a csodák mifelénk három napig tartanak, itt is így esett. Az asztalnak a lába kiesett. S mint kiderült, fát maximum akkor látott, amikor valahonnan ide szállítva elhaladtak egy erdő mellett. Bár erre csekélyke súlya miatt már a becipelésnél gyanakodtam. Írtam a cégnek, hogy van egy kis bibi. Javasolták, hogy keressek textilragasztót, majd se egy bocsánatkérő üzenet, se egy viszlát, bontották a közzöségi oldalas csevegést. Némi gondolkodás után úgy döntöttem, hogy nem hagyom annyiban. Írtam az anyacégnek, ahonnan közölték, hogy ugyan a kolozsvári céggel, ahonnan én rendeltem, csak félig-meddig közösködnek, de azért utánanéznek a témának, kértek 2 nap türelmet. A két napból két hét lett. Az én türelmem fogytán fogyott, főleg, hogy naponta néztem a hibás döntésem kerekecske bizonyítékát. Mikor végképp elfogyott, írtam újra, megemlítve csalódottságomat, finoman jelezve, hogy ha nem tudunk megegyezni, akkor bizony be kell vonni a fogyasztóvédőket. Kaptak ők is két napot tőlem. Érdekes módon két óra sem kellett ahhoz, hogy megérkezzen a mail, amelyben jelzik, hogy természetesen visszakapom a pénzem, és maguk gondoskodnak a bútordarab elszállításáról. Nekem pedig mindössze egyetlen kérdésem marad: fájna, ha még a fogyasztóvédőkkel való fenyegetés előtt megoldanák a problémát?

Őri-Pákay Franciska