Nagykároly

Fenséges természet — ismét Nagykárolyban állít ki Murvai György

A természet szépségei ihlette fotóit hozza el jubileumi tárlatával Nagykárolyba Murvai (Fotó: Murvai György: Szállnak a darvak)
2023.03.03 - 16:15
Murvai György, korábban Nagykárolyban élő és alkotó fotóművész tárlatát tekinthetik meg a nagykárolyiak és az oda látogató fotókedvelők március 4-től.

A szombat délután, 16 órakor nyílik meg a nagykárolyi Károlyi-kastélyban a Fenséges természet című tárlat, és a fotóművész jubileumi, 70. egyéni kiállítása, amely március 4 és 16 között tekinthető meg a kastély nyitvatartási rendje szerint.
Az esemény szervezője a Nagykárolyi Gróf Károlyi Idegenforgalom-népszerűsítő Központ, és a Vasile Vénig László Fotóklub.

Murvai György nyugdíjazása után, 2001-ben családjával Nagykárolyból Miskolcra költözött. Magyarországon is tovább folytatta a fotózást. Tagja lett a Diósgyőri Vasas Fotóművészeti Körnek és a Magyar Fotóművészek Világszövetségének is. 2008-ban megkapta a Nemzetközi Fotóművész Szövetség Művésze (AFIAP) kitüntetést. Képei több mint száz csoportos kiállításon szerepeltek, és eljutottak távoli országokba is. A március eleji lesz a hetvenedik egyéni kiállítása. Többek között Romániában, Magyarországon és Szlovákiában is szemlélhették már tárlatát a fotográfia szerelmesei. Korábban, Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából, a költő emlékét idéző fotóit is láthatta a nagyközönség.

Hírszerkesztő

hirek/2023/februar/murvai.jpg