Vidék

Felújítások Csanáloson

2013.01.16 - 10:18

A helyi kultúrotthonban és a Tempfli József Általános Iskola hátsó udvarában található épületben is zajlanak felújítási munkálatok Csanáloson — tájékoztatta portálunkat Mellau József polgármester.

A kultúrotthon felújítása tavaly kezdődött el, ennek során pedig sikerült bevezetni a központi fűtést, amelynek köszönhetően a belső korszerűsítés télen is folytatódhat. Az elöljáró elmondta, hogy a munkások jelenleg a falak festésén dolgoznak, ezt a munkát akár ezen a héten befejezhetik, így jövő héten a parkettet is lerakhatják a helyi kulturális és más jellegű rendezvényeknek otthont adó épületben. „Hamarosan már csak az épület külső festését kell elvégezniük a munkásoknak, erre tavasszal kerül sor, így vélhetően nyárra teljes mértékben fel lesz újítva a kultúrotthon” — mondta a polgármester.

A helyi iskola udvarán található épületet a kultúrotthonhoz hasonlóan a Vidékfejlesztési Operatív Program keretében újítják fel. Ahogyan erről már korábban beszámoltunk, a helyszínen az After School program, tehát az iskola utáni foglalkozások fognak zajlani a diákok számára. „A villanyáramot már beszerelték, a közeljövőben pedig a fűtést is bevezetik az épületbe” — mondta el a község első embere, aki hozzátette, hogy ezt követően csupán az építmény belső, illetve külső festése marad hátra.