Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vadon élő és ősi termesztett növény-és állatfajtáit fogják kutatni a szakemberek a január elsején indult egy éves lefutású határon átnyúló pályázat keretében.
Csütörtökön mutatták be a „A természeti erőforrások tanulmányozása a Tisza mellékfolyóinak árterein, azok fenntartható használata érdekében” elnevezésű határon átnyúló projektet, melynek főpartnere a Nyíregyházi Főiskola, partnere pedig az aradi Vasile Goldis Egyetem. A pályázat hivatalos megnyitóján Dr. Gavril Ardelean prorektor kihangsúlyozta, nagyon jó az együttműködés a két egyetem között, hiszen több közös projekt is megvalósult már a két intézmény között. Ezt megerősítette Dr. Sikolya László, a Nyíregyházi Agrártudományi Egyetem dékánja is, hozzátéve, hogy ez a pályázat első lépése lehet egy a jövőben közösen megvalósuló nagyobb projektnek. Jelen volt Cristian Sasu kormánybiztos is, aki gratulált a pályázat megvalósítóinak, amellyel hozzájárulhatnak Szatmár megye fejlődéséhez. Csehi Árpád Szabolcs a Szatmár Megyei Tanács elnöke nosztalgiával gondolt vissza azokra az időkre, amikor letették az együttműködés alapjait a két egyetem között, kiemelve, tárgyalásokat folytatott a Szabolcs-Szatmár-Bereg-Megyei tanács elnökével a még szorosabb együttműködés érdekében, hogy a tudásanyag bővítése mellett a közös infrastrukturális fejlesztések is minél nagyobb hangsúlyt kapjanak.
Ősi fajtákat mentenek meg
A január elsején indult egy éves lefutású pályázat keretében a két egyetem szakemberi kutatni fogják a két szomszédos megyében a Tisza mellékfolyói mentén a természetes és a gazdálkodásban használt növény-és állatfajokat. A kutatásban részt vesznek az egyetemek tanárai és diákjai is, a kutatási eredmények alapján pedig egy közös tanulmány készül, amely alapul szolgál majd a helyi közösségek, önkormányzatok számára a természeti értékeik védelme, fenntartható, hosszú távú felhasználása érdekében. Tájékoztató kiadványok is készülnek majd a kutatásokról a lakosság tájékoztatása érdekében. A szakemberek felmérik a Tisza bal partján, a Túr, a Szamos, a Kraszna, és az Ér mentén található természeti értékeket, a vad és az ősi háziasított növény és állatfajtákat, a legeltetés, állattenyésztés, hagyományos gazdálkodási módok során megmaradt fajtákat, vadon élő gyógynövényeket. Amint dr. Lenti István a Nyíregyházi Főiskola tanárának előadásából megtudtuk a Tisza és a Túr összefolyásánál található Közép-Európa legnagyobb érintetlen átéri ősgyümölcsöse, ahol ősi, ellenálló alma, szilva, körte és diófajtákat lehet megtalálni, akár régi elfeledett fajtákat, melyek feltérképezése, megmentése rendkívül fontos.
Pándi Annamária