A kereszténység első évszázadaiban a keresztények sokasága kész volt még az életét is feláldozni a hitért, annyira meg volt győződve arról, hogy Jézus Krisztus, bár keresztre feszítve megölték, mégis feltámadt és él.

A Húsvéti kánon, I. óda 3. versszakában így énekeljük:

„Az egek méltán vigadjanak,

és a föld örvendezzen

ünnepeljen az egész látható

és láthatatlan világ

mert feltámadt Krisztus,

az örökké tartó vigasság.”

A liturgia mélyen közelíti meg ezt a misztériumot: „a pecséteket épségben meghagyván Krisztus, feltámadtál a sírból, mint születésedben a szüzesség kulcsait, meg nem sértéd, és feltámadásoddal megnyitottad nekünk az édenkert ajtaját” (Húsvéti kánon, VI. óda, 2. vers). A görögkatolikus egyház énekli: „feltámadás napja a pászka, az Úrnak pászkája, világosodjunk fel népek, mert a halálból az életre és a földről az égbe átvitt minket Krisztus Istenünk, kik az Ő győzelmét énekeljük.” (Husvéti kánon, I. óda). A nagy öröm, amit az Úr angyala közölt az asszonyokkal, akik korán reggel siettek Jézus sírjához, hogy megkenjék Jézus testét, de a sírt üresen találták és az angyal jelenését látták, ki mondotta: „Mit keresitek az élőt a holtak között, nincs itt, hanem föltámadott, menjetek, mondjátok meg Péternek és a többinek, hogy menjenek Galileába, ott meglátják őt”. Valóban úgy történt, húsvét első napján este ott, ahol a tanítványok egybe voltak gyűlve, a zsidóktól való félelmük miatt az utolsó vacsora termében a feltámadt Krisztus a bezárt ajtón keresztül belép, megáll közöttük és így köszönti őket: „Békesség nektek!” A két tanítvány, Lukács és Kleofás csalódással voltak megtelve, akik Jeruzsálemből Emmaus felé haladnak, Jézus szenvedéseiről és haláláról beszélgettek, amikor Jézus megjelent nekik és velük tartott. Megkérdezte őket, hogy miért ilyen szomorúak. „Nem halottad, mi történt Jézussal, hogy megfeszítették őt? Mi pedig azt reméltük, hogy Ő megváltja népét, Izraelt.” Jézus így válaszolt: „Nem kellett-e szenvedni Krisztusnak és így menni be Isten dicsőségébe?” Könnyű lett volna a tanítványoknak, ha Jézus leleplezte volna magát még az emmausi úton, de Jézus úgy látja jónak, hogy őket alaposan fel kell készíteni a csodálatos találkozásra. Egy alkalom, amiben még akkor is, mikor szemük tartóztatva volt, hogy fel ne ismerjék Őt, a lelkük elkezd mozogni az isteni beszédre. Ez a dolog később be is teljesül: „Ugye lángolt a szívünk, mikor útközben szólt hozzánk és megfejtette az írásokat.” (Lk. 24, 32). Mi, akik nem voltunk jelen a sírnál, sem a kenethozó asszonyoktól vagy angyaloktól nem kaptunk hírt, mi, akik nem utaztunk Jézussal Emmausba, megkérdezzük: vajon miért ad Isten erőt, hogy annyi idő után átélhessük a feltámadás nagy örömének eseményeit, és hogy átadjuk azoknak, akik utánunk jönnek? A feltámadás tanúivá válhatunk a szép és hagyományos köszöntéssel: Feltámadt Krisztus! És a válasz: Valóban feltámadt! Találkozásunk Krisztussal az áldozás szentségében egy alkalom, amikor átéljük a feltámadás titkát és az életünkkel megvalljuk azt, hogy az eucharisztia az egyház élete.

Kívánunk a világon élő minden keresztény testvérünknek, akik most együtt, közösen ünnepeljük a húsvéti ünnepeket, Jézus föltámadását: „Kellemes húsvéti ünnepeket!”

„Feltámadás napja van, világosodjunk fel ezen ünnepéllyel, és egymást mint testvérek öleljük. A feltámadás által gyűlölőinknek is bocsássunk meg, és így énekeljünk: „Feltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott”.

Harangozó József

magyar ajkú görögkatolikus főesperes