Nagykároly

Felszerelésekkel, élelemmel segítenek

2016.07.15 - 15:22

A segítségnyújtás jellemzi a nagykárolyi Împreună-Egymásért Egyesület tagjainak mindennapjait.

 

Mindennap történik valami, amiért érdemes és hasznos volt létrehozni az Împreună-Egymásért Egyesületet (ASIEE), vonhatják le a következtetést mindazok, akik figyelemmel kísérik az egyesület tevékenységét. Az ASIEE Facebook-oldalán ugyanis a lehetőségeik szerint mindennap friss információkkal szolgálnak munkájukról az oldal működtetői, hogy ezáltal is áttekinthetőbbé, követhetőbbé váljanak tevékenységeik.

Lőrincz Zoltán, az egyesület vezetője több olyan eredményről is beszámol, melyek révén akár egy személy, de sokkal inkább család életét befolyásolni tudják. Amellett, hogy rendszeresen visznek élelmet az általuk segített családoknak, olyan egészségügyi felszerelések beszerzését is igyekeznek biztosítani, melyeket a rászoruló nem engedhetne meg magának, azonban segítséggel mégis sikerül.

„A napokban két járókeretet juttattunk el rászorulóknak. A második kerekes járókeretet egy nénihez vittük el, ő az, aki pár hónap ágyban fekvés és néhány kezelés után, már ügyesen kezd járni. Biztos vagyok benne, hogy hasznára lesz ez a felszerelés. Egy másik idős néninek is elvittünk egyet, reméljük az ő mindennapi életét is megkönnyíti ez az eszköz. Természetesen ingyen kapta, úgy is mondhatjuk, hogy kölcsönben kapta. Bikfalvi Zsolt néhány pártfogoltunkról készített nagyszerű fotókat, melyeket nyomtatott változatban bocsátott rendelkezésünkre, ezt is kiosztjuk. Kaplonyból is kaptunk adományokat: két utánfutóra való holmival látott el minket a Mosdóczi család. Szekrénysor, fotelek, ágy és még sok hasznos holmi, köszönet érte. Az utóbbi hetekben közel 350 kilogrammnyi csomagot vásároltunk és osztottunk ki, többségében élelmet, illetve tisztító- és tisztálkodásiszereket. Aki tehette, maga jött érte és biciklivel, kis szekérrel haza vitte, a többségét haza is szállítottuk. Folytatódott az élelmiszercsomagok kiosztása, illetve pár tévé is új gazdára talált. Majd 15 zsáknyi különböző adomány is beérkezett, nagyon jó minőségű, divatos női és lányka ruhák. Ezek lennének az utóbbi néhány hét eredményei. Az elkövetkező hétvégén ismét állatkerti kirándulást szervezünk: ezúttal nem gyermekeket, hanem olyan személyeket viszünk magunkkal, akik bár felnőttnek számítanak, betegségeik miatt mégis inkább gyermeki lélekkel bírnak. Többségük árva, s mivel állami intézményben élnek, biztosak vagyunk benne, hogy a környezetváltozás jó hatással lesz rájuk és élményekben gazdag lesz a kirándulásunk” — számolt be az utóbbi időszak eredményeiről Lőrincz.

 

 

Tőtős Tímea