Nagykároly

Felnőtteket informálnak

2013.10.18 - 09:54

A SanoHep Egyesület folytatja a 2010-ben beindított információs-prevenciós kampányt.

 

Már három évvel ezelőtt beindította az országos SanoHep Egyesület azt az információs-prevenciós kampányt, amelynek célja felhívni Románia lakosságának figyelmét a krónikus vírusos májgyulladásos betegségekre, valamint azok megelőzésére. Az évek elteltével az országos egyesület, valamint annak fiókszervezetei már több városban, így Nagykárolyban is osztogattak szórólapokat különböző oktatási intézményekben, hogy a fiatalok is informálva legyenek a hepatitiszről, illetve a májgyulladás lehetséges elkerülési, megelőzési módszereiről.

Az elmúlt időszakban a felnőttek felvilágosításával folytatódott a kampány, amelynek részeként a SanoHep Egyesület országos elnöke, Gheorghe Ionescu tegnap Nagykárolyba, valamint Szatmárnémetibe is ellátogatott.

Diaconu-Hajdú Ágnestől, a nagykárolyi fiókegyesület elnökétől megtudtuk, hogy több szórólapot osztottak szét, továbbá informálták az embereket a Szatmár megyei kórházakban, többek között a Nagykárolyi Városi Kórházban, ezenkívül a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatalban, valamint különböző vállalatoknál.

„Az egyesület eddig Erdélyben osztotta ki a legtöbb szórólapot, több mint tízezret” — nyilatkozta Diaconu-Hajdú Ágnes, aki a kampány részeként az elmúlt héten Szilágy és Máramaros megyében járt ez ügyben, hiszen ott még nem alakultak meg a SanoHep fiókegyesületei. Az országos kampányt egyébként 25 százalékban az egészségügyi minisztérium, 75 százalékban pedig különböző vállalatok finanszírozzák.

A SanoHep nagykárolyi elnöke arról is beszámolt, hogy a krónikus vírusos májgyulladások esetében Romániában nagy szükség lenne a triplaterápia bevezetésére. Amint azt elmondta, az Európai Májbetegek Egyesülete által szervezett májusi nemzetközi konferencián az egészségügyi miniszter ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy június 30-tól bevezetik az igencsak költséges terápia alkalmazását, erre azonban még nem került sor. Az új határidő 2014. január 1-jére tolódott.

 

 

Ifj. Deák Endre