Szatmárnémeti

Félmegoldás a Fabricii úti terminál

2021.04.20 - 10:19

Mindenképp fontos tömegközlekedési csomópont lesz a szatmárnémeti Fabricii úti felüljáró alatt elkészült autóbusz-terminál, ezt a városi járatok és egyes távolsági buszok is tudják majd használni, utasnak, utazónak és utaztatónak egyaránt hasznos lesz a létesítmény.

Buszok, terminál, e-jegy

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere lapunknak elmondta, hogy három fázisa van ennek a beruházásnak, az épület elkészülte ezek közül csak az egyik. A második a szatmárnémeti autóbuszpark feljavítása, a harmadik pedig az elektromos jegyrendszert és a forgalomkövetési rendszert jelentő informatikai szolgáltatás beüzemelése. Hogy az autóbuszpark feljavítása mit jelent, azt mindenki tudja: a régiek helyett új buszokat járatba állítani. Az informatikai szolgáltatások pedig digitális menetjegyszisztémát is feltételeznek, ami azt jelenti, hogy bankkártya-telefonkártya hibridhez hasonló feltöltőkártyákkal lehet majd buszozni, nem jegyet kell majd érvényesíteni, hanem a kártyát beolvastatni egy automatán. Ha minden jól megy, ez nemcsak az utasok életét fogja egyszerűsíteni, hanem az üzemeltetőét is, mert például nemcsak azt fogja tűpontosan tudni a Transurban, hogy melyik járatot hány órakor használják a legtöbben, hanem azt is, hogy melyik szakaszon van a legtöbb utas. Ez az e-ticketingként emlegetett rendszer a városkasszának is jót fog tenni, a városi tanács ugyanis minden évben közpénzből támogatja a tömegközlekedést, például a nyugdíjasok és a diákok kedvezményes utaztatása csak így valósulhat meg. Az elektromos jegyrendszer az ilyen utasok és utazások számát ugyanúgy mérni fogja, mint az ilyen utazások hosszát és gyakoriságát is.

Összehangolt menetrend

A Fabricii úti terminál csak azért, mert elkészül, nem fog javítani a közszállítás minőségén, mutatott rá Kereskényi. Ha azt elkezdik használni a városi buszok és a város északkeleti szomszédságában lévő településekről — és azokon túlról — érkező távolsági buszok, akkor a Transurban és a vidéki járatok menetrendjét össze kell hangolni. Nem szabad félórás-órás várakozási időknek lenniük, a terminál beüzemelésével az a cél, hogy gyors, feszes legyen az innen és ide való közlekedés, legyen valós alternatívát nyújtó gócpontja ez az autós közlekedésnek. A polgármester úgy tájékoztatott, hogy a teljes körű kialakításhoz tartozó forgalomkövetés és az e-ticketing rendszer kiépítése és a jelenlegi erőforrások erre való felkészítése közbeszerzési fázisban van, az igényét meghirdette a polgármesteri hivatal, várja a jelentkezőket.

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Busz koccantott Passatot — szűk a Sugárút

Megtudtuk, hogy mi volt az oka a csütörtök déli, Sugárúti buszos incidensnek.