Hétfőtől szombatig Kárpát-medencéből több mint háromezer részvevő volt jelen a Zánkai Erzsébet Táborban. A szatmári busz nagy része Szatmár-szigetlankai volt, de voltak a Szamos-negyedről, Németiből, Szamoskóródról, Patóházáról és Ombodról is.
A Csillagpont célja nemcsak a kikapcsolódás, hanem a hitben való megerősödés és a közösségépítés is – mindez egy olyan fesztivál keretében, ahol a zene, az ima és az őszinte beszélgetések egyaránt otthonra találtak. Isten sokféleképpen üzent a Csillagponton: hit, humor, hip-hop, nevetés, kérdések, könnyek, taps…
Lélegezz fel!
A héten minden nap közös reggeli és esti áhítatokon vehettek részt a látogatók, amelyek idén a Lélegezz fel mtematikájára épültek, a szorongásról sok üzenet szólt. Gyógyító üzenetek voltak. A szatmári fiatalok az istentiszteletek után „kiscsoportban” Rácz Ervin szigetlankai lelkész vezetésével beszélték át az istentiszteletek mondanivalóját, amit mindig imaközösséggel zártak le. A fesztiválprogramban helyet kaptak még különböző kerekasztal-beszélgetések aktuális társadalmi és lelki kérdésekről, valamint interaktív műhelyfoglalkozások, ahol a résztvevők kreatív módon dolgozhatták fel a hallottakat.
Szombaton úrvacsorás istentisztelettel és személyes hangvételű üzenetekkel zárult a Csillagpont fesztivál a Zánkai Erzsébet-táborban. A lelki útravalót Mikló István Boldizsár nagyszalontai lelkipásztor hirdette, Petkes Piroska debreceni egyetemi lelkész pedig az úrvacsora liturgiájában szolgált. A nagyszalontai lelkipásztor a 27. zsoltárból kiindulva az új kezdet pillanatai fogalmazta meg a hallgatóság előtt. A Csillagpont véget ér, de a küzdelmek folytatódni fognak – hangzott el őszinte hitvallással. Nem hitegetett könnyű úttal, hanem egy tartós erőforrásra mutatott: az Úr jelenlétére. Fellélegeztek a fiatalok, és jó volt fellélegezni. Megerősödött bennük a hit, a reménység és a szeretet.
Szatmári vélemények
A szatmári ifjak utólag megfogalmazták, mit kaptak a Csillagpontról. Néhányat közülük nézzünk meg ebből, név nélkül:
„Nekem a Csillagpont egy nagyon jó élmény volt. Fejlődhettem a hitemben, választ kaptam a kérdéseimre és jó volt látni, hogy mennyire sokféleképpen lehet dicsőíteni Istent.”
„Nekem a Csillagpont Fesztivál nagyon tetszett. Örülök, hogy sok mindenkivel megismerkedtem, hálás vagyok, hogy közelebb kerültem Istenhez és hogy minden nap hallhattam az ő Igéjét.
„Önkéntes szemmel nézve számomra a Csillagpont egy hatalmas lehetőség volt, ahol használhattam egy talentumot, amivel Isten ajándékozott meg. Sok értékes embert ismertem meg e hét alatt, akiktől rengeteget sikerült tanulnom. Nagyon hálás vagyok értük! Továbbá jó volt érezni, hogy Isten ott van köztünk és hogy átölel minket az Ő szeretetével!”
„A Csillagpont számomra egy nagyon érdekes és élménydús esemény volt, amit hirtelen nem tudok jobban leírni. Új embereket ismerhettem meg és több különböző programon vehettem részt. Együtt énekelhettünk és közösséget alkothattunk másokkal, ami egy csodás tapasztalatnak bizonyult.”
„Én nagyon örülök, hogy részt vettem a Csillagponton, mert szórakoztató volt a barátaimmal beszélgetni és játszani. Emellett örülök még annak, hogy az Isten szólt hozzám a héten, és megmutatta, hogy ezentúl hogyan éljek.”
„Számomra a Csillagpont lelki feltöltődést és kikapcsolódást adott, illetve közelebb kerültem Istenhez. Egy életre szóló élmény volt.”
Rácz Ervin