A Versenytanács elnöke a hét elején úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy rövidesen az Euthyroxéval megegyező hatóanyagú gyógyszerből érkezik szállítmány Romániába, az embereknek pedig nem lenne szabad több évre való tartalékot felhalmozniuk. Mint kiderült, a Versenytanács ellenőrzéseket végzett, miután több helyről jelezték, hogy az év első felében hiány volt az Euthyroxból, és a pajzsmirigy-rendellenességben szenvedő páciensek nehezen jutottak hozzá.
A hatóságok a kivizsgálás végén arra a következtetésre jutottak, hogy január-márciusban a forgalmazási engedéllyel rendelkező Merck által a romániai piacon értékesített Euthyrox gyógyszerek mindössze 0,5 százaléka került exportra. Összehasonlításképpen: 2019 ugyanazon periódusában ez az arány még 5 százalék volt, mégsem jelezték, hogy hiánycikk lenne a piacon. Márciusban a kormány elrendelte az említett gyógyszer exportjának leállítását 2020 októberéig. Ugyanakkor 2020 áprilisában 35 százalékkal nőtt a piacon levő Euthyrox mennyisége a tavalyi év áprilisához képest, és 60 százalékkal 2009 áprilisához képest.
Bogdan Chiriţoiu szerint a végkövetkeztetés az, hogy az Euthyrox hiánya nem az export vagy a piaci korlátozás miatt következett be, hanem azért, mert a COVID-19-járvány felbukkanása óta az emberek túlzott adagokat vásárolnak belőle. Úgy vélekedett: a termelők azért nem tudnak nagyobb adagot piacra dobni a gyógyszerből, mert korlátozott a termelői kapacitás. „Még csak nem is egy drága gyógyszer, hogy azt lehessen mondani, hogy kereskedelmi szempontból értékes. Nem képez nagy profitforrást” — tette hozzá a Versenytanács elnöke.
Azt is közölte: rövidesen egy hasonló, az Euthyroxéval azonos hatóanyagú gyógyszerből érkezik szállítmány Romániába. A készítményhez már csak a betegtájékoztatót kell lefordíttatni — mondta még Chiriţoiu, aki türelmet kért a lakosságtól, valamint azt, hogy ne halmozzanak fel évekre elegendő gyógyszerkészleteket.
Mire jó az Euthyrox?
Az Euthyrox egy pajzsmirigy-rendellenességben szenvedő betegek által használt gyógyszer, melynek mostanáig nem volt helyettesítője idehaza. Romániában körülbelül 750 ezer ember használ Euthyrox gyógyszert. A pajzsmirigy-elégtelenségben szenvedők
számára létfontosságú, hogy rendszeresen szedjék, hiszen a hatóanyag éppen azt a hormont pótolja, amit a pajzsmirigy nem termel. A Román Endokrinológus Szövetség adatai szerint egyre nő a pajzsmirigybetegek száma. Míg 2010-ben 35 439 új esetet vettek nyilvántartásba, addig 2016-ban már 83 413 új beteget. Az új esetek száma pár év alatt megháromszorozódott, ugyanakkor 2017-ben a nők körében 11-szer nagyobb volt a pajzsmirigy-alulműködés előfordulása, mint a férfiak esetében. Az Euthyrox tabletták hatóanyaga, a levotiroxin szintetikus pajzsmirigyhormon, amely a pajzsmirigy betegségeinek és működési zavarainak kezelésére szolgál. Hatása megegyezik a természetes módon termelődő pajzsmirigyhormonokéval. Alkalmazása hatásos például pajzsmirigydaganat esetén, mert megakadályozza a daganat növekedését, valamint jóindulatú golyva kezelésére, vagy akkor, ha a pajzsmirigy nem termel elég tireoid hormont.
Bumbuluţ Krisztina