Sport

Felkészülési meccsen Fehérgyarmatot verte a VSK

2016.01.24 - 09:09

Sima győzelmet jegyzett a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabdacsapata a téli felkészülési időszak második barátságos mérkőzésén, viszont Nicolae Istratenak nem volt oka örülni ennek az eredménynek, ugyanis jelentős keretgondjai voltak a szombati mérkőzés előtt.

Lupșe egy korábbi sérülés miatt idén még tudott teljes értékű edzést végezni, de Vaștag, Baros és Mureșan is kispadon maradtak, utóbbi tíz perc után vállfájdalmakra panaszkodott. Az átlövő Raul Pop pedig szombaton reggel jelentette be, hogy felhagy a kézilabdával, és barátnőjével Kolozsvárra költözik. „Ez az ő döntése, nem szólhatok bele. Viszont most átlövő nélkül maradtam, és már csak két hét van a bajnoki rajtig. Ráadásul már annyi játékos sem maradt a keretben, hogy edzéseken kétszer hat fős csapatot tudjak felállítani” — panaszolta Istrate.

A csapat egyébként szombaton 47–30-ra győzött az NB II-es Fehérgyarmati VSE ellen. Ez volt a második meccse a VSK-nak, múlt hét csütörtökön a román élvonalbeli Nagybányai Minaurral mérkőztek a szatmáriak, és a máramarosiak 38–33-ra győztek. Istrate elmondta, hétfőn a Nagybányai Academia de Handbel Minaurtól várnak egy fiatal átlövőt: amennyiben Olariu megfelel az elvárásoknak, akkor aláírhatja a VSK-val a nyárig érvényes szerződést. A vezetőedző ugyanakkor elmondta, rendeződött Oláh János ügye is, így a jobbszélső aláírta a kontraktust a szatmári alakulattal, és ismét magára öltheti a VSK mezét.

Kedden újabb felkészülési mérkőzést játszik a csapat, a nagybányai kézilabda-akadémia meghívásának tesznek eleget. Pénteken Szatmárnémetiben, a Both Katalin Sportteremben fogadják a másodosztályos nyíregyházi csapatot, de előtte lehet, hogy a Minaur látogat Szatmárra. Ez utóbbi mérkőzés részletei ma tisztázódhatnak, és amennyiben a máramarosiak is úgy akarják, akkor szerdán a román bajnoki címvédő játszik a Both-teremben felkészülési meccset a VSK ellen.