A tanfelügyelőség és az önkormányzatok büszkén jelentik, hogy minden rájuk eső feladatot elvégeztek ahhoz, hogy elkezdődhessen az új tanév. Az iskolaigazgatók és a pedagógusok nem mindennel elégedettek, hiszen a modern oktatáshoz nem csak annyi szükséges, hogy higienizálják az épületeket, és legyen biztosítva a fűtés — a legtöbb községben még mindig úgy, hogy fával vagy más tüzelőanyaggal melegítik fel a kályhákat —, hanem arra is fel kellene már készülni, hogy az oktatás-nevelés lépést tartson a kor elvárásaival, hogy a szülőknek ne legyen érdekük faluról városra vinni a gyerekeiket iskolába, vagy faluról is, városról is az országhatáron túlra. Ezek a dolgok is fontosak, de én most egy sokkal lényegesebb, sokkal meghatározóbb problémát vetek fel, ami nem más, mint a szülő-tanár-diák hármas kötelék szétválaszthatatlanságának a fontossága. Otthon a szülők, az iskolában a pedagógusok csiszolják a diák értelmi és érzelmi szintjét abban a periódusban, amikor a gyerek felnőtté válik. A család és az iskola egy olyan biztonságot kell adjon, ami hozzásegíti a serdülő gyereket a tudás megszerzéséhez, az érzelmi világ kialakulásához, hogy a diák fel tudjon készülni arra az életpályájára, ami később mindennapjait könnyíti vagy nehezíti meg. Ebben kell segítsen a szülő és a pedagógus életpéldájával, valamint a tapasztalatainak a továbbadásával. Mert ez lenne a cél, nem pedig az egymásra mutogatás, a felelősség egymásra hárítása, az elért eredmények kisajátítása stb. Elmúlt már az az idő, amikor a diákot parancsszóval kényszerítették a tanulásra. A kamaszkor kihívása az, hogy a tanulással, az ismeretek megszerzésével párhuzamosan a felnőtté érés is fontos folyamat. A fizikai fejlődés mellett a szellemi és érzelmi fejlődés is fontos, mindezek egyensúlya határozza meg, hogy a felnőtté válás milyen irányba, milyen szintre ér el. A tanévre való felkészüléskor vajon gondoltak-e ezekre a tanfelügyelőség és az önkormányzat képviselői, vagy azzal, hogy felfrissítették az osztálytermeket és a folyosókat, beszerezték a tűzifát, megtettek mindent, ami a hatáskörükbe tartozik? Aligha. A jelenlegi oktatási rendszernek meg kell újulnia, a megújulás kulcsa pedig az, hogy korszerű gondolkodásmóddal rendelkező szakemberek és önkormányzati képviselők kerüljenek döntéshozói pozíciókba, hogy méltóképpen tudják irányítani az oktatás-nevelés módját, olyan szülőkkel együttműködve, akik életre akarják nevelni a gyerekeket. Ezek nem politikusok vagy gazdasági emberek kell legyenek, hanem azok, akikben már magas szintre fejlődött az értelmi és az érzelmi intelligencia.