Nagykároly

Feljelentést tesz Kovács Jenő

2013.03.13 - 08:59

Fenyegetés miatt ismeretlen tettesek ellen tesz feljelentést a Nagykárolyi Bíróság melletti Ügyészségen Kovács Jenő polgármester.

Március 12. reggelre több nagykárolyi épületen fenyegető hangvételű feliratok jelentek meg Kovács Jenő polgármesternek, valamint a városvezetőségnek címezve. „Ne engedjétek kivágni a fákat!”, „Reszkessetek fák, jön Kovács a baltával!”, „Csak lopni akartok, nem a város érdekel benneteket!” — csak hogy néhányat említsünk meg a feliratok közül.

A legtámadóbb falfirka a polgármester elmondása szerint az Ecoului utcai cégének falán díszeleg. „A falon az olvasható, hogy amennyiben még egy fát kivágunk, Molotov-koktélt dobnak a lakóházam udvarába. Mi ez, ha nem nyilvánvaló fenyegetés?” — tette fel a kérdést Kovács Jenő, aki lapunknak tett nyilatkozata szerint, bár tudja, kik állnak az ügy hátterében, ismeretlen tettesek ellen fog feljelentést tenni a Nagykárolyi Bíróság melletti Ügyészségen.

„Az egyik helyi román nyelvű hírportál már régóta uszítja ellenem a város lakosságát. Legtöbbször a fakivágásokról és a város eladósodásáról írnak. Már többször is elmondtam, és ezúttal is kihangsúlyoznám, hogy a fakivágás az integrált városfejlesztési terv része, melynek során más fák fognak kerülni a kivágott fák helyére, a tervezést pedig szakemberek végzik. Megkérem a nagykárolyi lakosokat, hogy bízzanak bennünk, mert év végére meg fog szépülni Nagykároly” — nyilatkozta a polgármester, aki hozzátette: „Szó sincsen a város eladósodásáról, hiszen az integrált városfejlesztési terv európai uniós pénzekből valósul meg, a projekt összértékének csupán két százalékát kell biztosítania Nagykárolynak, a kölcsönök pedig, mint minden eu-s projekt esetében, visszatérülnek”.

Ifj. Deák Endre