Belföld

Feljelentést tesz az RMDSZ egy, a nevében elkészített szórólap miatt - FRISSÍTVE!!!

2014.11.12 - 13:03

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen egy a nevében elkészített választási szórólap miatt – közölte a maszol.ro portálnak nyilatkozva Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

A szórólapon Kelemen Hunornak és Markó Bélának, az RMDSZ korábbi elnökének a képe látható piros-fehér-zöld háttérrel, és az a felirat olvasható rajta, hogy „Az RMDSZ nem szavaz Iohanniszra”.

Kelemen Hunor a portálnak elmondta, az RMDSZ székelyföldi tisztségviselői úgy tudják, hogy a Kovászna, Hargita és Maros megyei települések postahivatalaiban kézbesítésre várnak a szórólapok és egy részük már be is került a székelyföldi postaládákba.

A helytelenül írt szórólapokat (Klaus Iohannis nevét magyar sz betűvel írták) a romániai elnökválasztás második fordulója előtt akarják bevetni. A vasárnapi döntő fordulóban Victor Ponta miniszterelnök, a baloldal jelöltje, és Klaus Iohannis, a jobboldal jelöltje mérkőzik meg egymással.

A szórólapra a stiripesurse.ro portál hívta fel a figyelmet, mely úgy tudja, a Victor Ponta választási érdekeinek megfelelő szórólapot 200 ezres példányszámban juttatják el a székelyföldi háztartásokba.

„Ismeretlen tettes ellen teszünk feljelentést, mert nincs megjelölve, hogy kik készítették ezeket a szórólapokat. Mindegy, hogy a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt vagy az Erdélyi Magyar Néppárt áll a háttérben, sem én, sem Markó Béla nem adtunk felhatalmazást senkinek arra, hogy az arcunkat használhatja és velünk kampányolhat” – idézte a maszol.ro az RMDSZ elnökét.

A PSD lehet a megrendelő

A Transindex portál később azt közölte, hogy Victor Ponta pártja áll a székelyföldi szórólapos akció hátterében. A portál egy megrendelőlap képét is közölte, amely a szórólapok postai kézbesítésére vonatkozik egy bizonyos székelyföldi településen. Ebből kiderül, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) adta fel Bukarestben a megrendelést, és hogy a szórólapot a magyarul beszélő lakosok postaládáiba kell bedobni.

A Transindex postai körökből arról értesült, hogy a szórólapozási akciót mindhárom megyében leállították, mert időközben kiderült, hogy a szórólapterjesztést egy lejárt, nyugdíjasoknak kézbesítendő szórólapok kihordására vonatkozó szerződés alapján rendelte meg a PSD. Korábban a párt a nyugdíjasoknak küldött olyan üzenetet, amelyen azt közölte: ha Klaus Iohannis nyeri a választásokat, csökkenteni fogja a nyugdíjakat.

Az RMDSZ múlt csütörtökön döntött arról, hogy a választók belátására bízza, melyik jelöltet támogatják a második fordulóban. Kelemen Hunor a döntést bejelentve Klaus Johannis ellen és Victor Ponta mellett szóló érveket sorolt fel, de hozzátette, Ponta támogatását lehetetlenné tette az a tény, hogy a szélsőségesen nacionalista és magyarellenes Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt elnöke Ponta támogatásáról kötött megállapodást a kormánykoalíció egyik kis pártjával.