Vasárnap késő éjszakától a petei határátkelőn keresztül is beléphetnek az országba a külföldről hazaérkezők — tudatta szerkesztőségünkkel a Máramarosszigeti Határrendészeti Felügyelőség. A belépési oldalon öt sávot nyitottak meg a gépkocsi- és gyalogos forgalom előtt, a járványügyi biztonsági előírások betartásával, s amennyiben a helyzet úgy kívánja, a bódék mellett újabb ellenőrzőpontokat is fel tudnak állítani, ugyanis ehhez minden technikai felszereltség adott a határrendészek számára.
A két ország hatóságai a nagylaki átkelőnél kialakult és több mint két napon át tartó, már-már horrorisztikus állapotok nyomán döntöttek arról, hogy a petei átkelőt is megnyitják a személygépkocsi-, illetve a gyalogos forgalom számára, és így próbálják tehermentesíteni a magyarországi humanitárius folyosó romániai végén lévő nagylaki országúti és a Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőt — arról azonban még nem született döntés, meddig is marad nyitva.
Hivatalosan meg nem erősített információk szerint a magyarországi hatóságok csak ideiglenes jelleggel, meghatározott időtartamra gondolták a nyitást (amíg a hazatérő romániaiak első hulláma le nem vonul), a román fél viszont szeretné, ha a teljes határnyitásig maradna a félüzemmód, a tárgyalások pedig jelenleg is zajlanak.
Az sincs konkrétan egyértelműsítve még, hogy a hazatérők saját döntésük alapján, startból Csengersima–Pete felé vehetik-e az irányt, vagy a magyarországi hatóságok terelik majd erre (illetve Ártánd–Bors felé) a humanitárius folyosó forgalmát, ha ismét torlódás készül kialakulni Nagylaknál; vagy esetleg figyelembe veszik-e, hogy a folyosón érkezőknek Románia mely részén lesz a végállomásuk, s annak függvényében irányítják a megfelelő átkelőhöz őket.
Mindezek tükrében, azok a hazafelé tartók, akik a petei átkelőnél terveznek belépni az országba, tájékozódjanak a határrendészet honlapján (www.politiadefrontiera.ro - ahol a Trafic Online alkalmazásban azt is nyomon tudják követni, mennyi a várakozási idő az átkelőpontokon), valamint a 0261/716680-as telefonszámon.