Sport

Felfüggesztést kérnek a másodosztályosok

2017.11.21 - 16:36

15 klub szeretné már a hétvégi bajnoki után, hogy a FRF felfüggessze tavaszig a Liga 2-es bajnokságot, de két meccset idén még lejátszanak.

A labdarúgó másodosztályban szereplő tizenöt alakulat kérte a román szövetségtől (FRF), hogy a hétvégi, november 25-i bajnoki mérkőzések után függesszék fel a pontvadászatot egész jövő év február végéig. Az időjárási viszonyok miatt ugyanis a pályák minősége alaposan megromlott, és többségükön már lehetetlen focizni.

A tizenöt csapat között van a Szatmárnémeti FC Olimpia is. A valós indok mellett viszont anyagi megfontolása is van a szatmáriak kérésének, hiszen ezzel „spórolni” tudna a klub a kiadásiból. Igaz, hogy nincs miből spórolni, mivel a kassza továbbra is üres, így legfeljebb kis időt spórolna az Olimpia az anyagi helyzet rendezésére.

Öt csapat viszont nem írta alá a kérvényt, ők még le akarnak játszani idén három bajnoki mérkőzést: szombaton az odavágó utolsó fordulója, decemberben pedig két visszavágó etap. Bár az előzetes információk arról szóltak, hogy a FRF még kedd délután össze fog ülni, kiderült azonban, hogy a szövetség vezetőit kevésbé foglalkoztatja a Liga 2, ezért jövő szerdára halasztották a gyűlést, ahol döntés születhet ez ügyben. Ez azt jelenti, hogy a háromból legalább két mérkőzést biztos lejátszanak idén.

Az Olimpia helyzete annyiban tekinthető szerencsésnek, hogy nem kell utazzon, ugyanis ezt a két találkozót idehaza játssza a legénység: november 25-én a Chindia Târgoviște ellen, december 2-án pedig a Bukaresti Metaloglobus ellen.

A kialakult helyzet egyébként nem újszerű, hiszen hasonló kéréssel fordultak a szövetséghez a csapatok tavaly is, de akkor szóra sem méltatták a klubokat. Így az év utolsó meccsei többnyire sárdagasztáshoz hasonlítottak, semmint focimeccshez. Amennyiben idén a FRF végre meghallgatja a klubok álláspontját is, igazat ad nekik, és legalább a december 9-re tervezett meccseket halasztja február 24-re – ekkor van tervezve a tavaszi idényrajt –, akkor az Olimpia megúszhat egy 615 kilométeres utazást az Ilfov megyei Clinceni-ig.

Pesek Attila