A Tasnádi Unirea ismét egy olyan csapat ellen játszik a Liga 3-ban, amely a csoportban nyeretlenül sereghajtó és az előző körben szabadnapos volt.
Szombaton ugyanis a Feleki FC lesz az ellenfél, de két héttel ezelőtt hasonló volt a helyzet: az akkori utolsó helyezett Vidombáki Viitorul egy pihenő kör után idénybeli első győzelmét szerezte az Unirea elleni hazai bajnokin. Marius Botan szeretné, hogy ne ismétlődjék meg az akkori eredmény, és kellő komolyságot kért a legényeitől, akik szombaton először köthetnek össze ebben az idényben két győztes mérkőzést.
A Szeben megyei ellenfél eddig Szászrégenből hozott el egy pontot, legutóbbi hazai találkozóján pedig a Dési Unireával ikszelt, de a többi meccset sorra elvesztette. A felekieknél sok játékos marad meg abból a keretből, amelyikkel nyáron osztályzót nyert. Botan szerint verhető csapattal játszanak, viszont ehhez ki kell használják a lehetőséget. A tasnádi keretből két sérült, Nagy Imre és Mario Silaghi hiányoznak. Botan tizenkilenc játékost vitt magával, közülük kell kiválassza a legjobb kezdő tizenegyet: Cherecheș, Băican – Bercean, Bălău, Vădan, Parnău, Stanciu, Chivari, Ciul, Cădar, Bákai, Faur, Dascăl, Vereș, R. Silaghi, Bolba, Babiciu, Székely, A. Mureșan.
A Feleki FC – Tasnádi Unirea mérkőzést a Liga 3 5-ös csoportjának a 7. fordulójának keretében rendezik és 15 órakor kezdődik a 12 ezer lakost számláló Szeben megyei város focipályáján.
Liga 3, 5-ös csoport, 7. forduló
Péntek, 15 óra
Kolozsvári Sănătatea – Kolozsvári Universitatea
Gyulafehérvári Unirea – Dési Unirea
Szászmedgyesi Gaz Metan II – Kolozsvári CFR II
Kudzsiri Metalurgistul – Szászrégeni Avântul
Szombat, 15 óra
Vidombáki Viitorul – Magyarigeni Performanţa
Feleki FC – Tasnádi Unirea
Lénárdfalvai ACS – Alsógáldi Industria
A Radnóti SK szabadnapos.