Valahogy az az érzésünk, hogy bár nagyon sok áldozatot követeltek a december 16. és 22. közötti megmozdulások, sőt, még a következő időszak is, mégsem rögzült igazán történelmi eseményként a rendszerváltás története, főként a fiatalabbak emlékezetében. Sokkal többet tudnak a fiatalok az 1848-as forradalomról, mint a diktatúrát megszüntető, és a demokrácia megteremtését lehetővé tevő történelmi megmozdulásról. Erre számtalan magyarázat van, tényleges válasz viszont kevésbé.
Azok, akik átélték ezeket az eseményeket, nem ugyanúgy ítélik meg, nem ugyanúgy értelmezik a következményeiket. A december 16. és 22. közötti napokban mindenki félt és remélt. Mindenki a televízió előtt várta, hogy mi fog történni, megbukik-e a diktátor, vagy túléli, és jönnek a megtorlások. Mert akkor még bármi megtörténhetett, még akkor is, ha Ion Iliescu és társai már elkészítették a forgatókönyvet a Szekuritátéval és a hadsereggel. Az akkori hatalom átmentette magát az új hatalomba, az egyszerű emberek pedig azt remélték, hogy jobb lesz az életük. Nem lehet azt mondani, hogy nem lett jobb. Azt sem lehet mondani, hogy a nagy lehetőségek világában nem volt vagy ma nincs lehetősége bárkinek a kibontakozásra.
1989 decemberében sok volt az ígéret, sok volt a naiv remény, sok minden megváltozott, de nem minden az ígéreteknek megfelelően. A határok megnyitása mindenki számára örömöt okozott. Néhány év alatt megteremtődtek a feltételei annak, hogy akinek pénze van, eljuthasson a világ bármelyik zegzugába. Sokan el is jutnak, sokan ott is maradnak a jobb jövő reményében. Egyre többen vannak viszont, akik csalódnak, mert a Nyugatot nemcsak gazdagnak képzelték el, hanem civilizáltnak és kulturáltnak is. Az utóbbi évek tapasztalatai arra engednek következtetni, hogy a nyugati kultúra már úgy átalakult, hogy számtalan megnyilvánulásában aggodalomra ad okot.
Itthon maradva gyakran észleljük, hogy több mint harminc év után, a nagy újrakezdés útját járva a társadalom többsége még mindig nem áll a helyzet magaslatán. Várják a felülről érkező parancsokat, belenyugszanak a sorsukba, mert úgy gondolják, azon úgysem lehet változtatni, mindig a könnyebbet választják, mert van rá lehetőségük, és joguk van hozzá. Gyorsan telik az idő, észre sem vesszük, hogy annyi év telik el a rendszerváltás után, mint ameddig tartott a sokat átkozott kommunizmus. Az emberek keveset változtak, hiszen a kommunizmust is tűrték, talán mindmáig tűrnék, ha nem jött volna egy ízig-vérig kommunista, aki megszervezte a rendszer bukását, mert elsősorban látta, hogy az tovább nem folytatható; ha nem döntik meg belülről, akkor majd kívülről fognak segíteni. A rendszerváltók sem gondolták azt, hogy a legnagyobb demokráciákban, a legnagyobb szabadságban, az emberi jogok teljes biztosításával is lehet diktatúrákat működtetni: szellemit, gazdaságit, ideológiait…
Holnap lesz megemlékezés — minden bizonnyal csak azok részvételével, akiknek ez kötelességük —, de nem lesz népünnepély. Az áldozatok nyugszanak, hozzátartozóik vigasztalódnak, az élet megy tovább. A fiatalok, akik már ebben a rendszerben nevelkedtek, teljesen érdektelenül tekintenek erre a történelmi eseményre.

Elek György