A KÖFEDISZ többnapos programsorozattal készült. December 17-én a nagyszünetben közösen díszítették fel a karácsonyfát, minden osztály egy-egy egyedi díszt készített és akasztott az iskola előterében elhelyezett karácsonyfára. Pataki Enikő, az intézmény igazgatónője elmondta, hogy sok aspektusa van az ünnepre hangolódásnak, a jótékonysági akció keretében 716 dobozt csomagoltak be és adtak le a Cipősdoboz akció keretében a kölcseysek.
„Fontos, hogy ajándékozzunk, nem az ajándékot kapni érzés, hanem az adás, hogy annak, amit adunk, legyen egy formája, legyen szép, esztétikus. Az egymásra hangolódást szolgálja az osztálydíszítés, és ennek a kampánynak is az az egyik célja, hogy együtt csinálják a diákok, a saját ötleteik alapján feldíszítsék, otthonossá varázsolják a termeket. Ilyenkor élvezzük nézni, hogy mekkora verseny van az osztályok között, hogy ki mit hoz, mit találnak ki. A könyvből készült karácsonyfától elkezdve, mely nagyon divatos, nagyon-nagyon sok egyedi, különleges ötlet van, amit készítettek. Most újonnan vezettük be azt a programot, hogy várj egy ismeretlen vendéget, melynek keretében úgy kell megteríteni az asztalt, mintha egy ismeretlen vendég érkezne, ez is az esztétikai érzéküket fejleszti. Igyekszünk kicsit mást is átadni, mint a tanórai tudás” — fogalmazott az igazgatónő. Az előtérben összegyűlt diákok köszöntése során Pataki Enikő kihangsúlyozta, hogy „egy olyan karácsonyfát díszítünk, melynek díszeit az osztályok készítették, és egyediek, ezért mindig, minden évben a legegyedibb karácsonyfát készítjük, hiszen utánozhatatlan ilyen szempontból. Mindenki a maga kreativitását kiaknázva díszíti fel a fát. Most egy kicsit korábbra hoztuk a közös karácsonyfa-díszítés időpontját, hogy kicsit élvezhessétek a látványt, a Kölcsey karácsonyfáját, és annyiban változtattunk még, hogy az V–XII. osztályosoknak egy pontszerző verseny részét is képezi az elkészített dísz. A legötletesebb, legkreatívabb díszeket pontozni fogjuk.”
Sógor Beáta