Belföld

Felbontják a szerződést az Aranyosgyéres-Maroskece autópálya-szakasz építőjével

2021.03.11 - 19:00

A tárcavezető közölte: elfogyott a türelem a Straco Group által vezetett román konzorcium iránt, amely öt év alatt a pályaszakasz kevesebb mint 40 százalékát építette meg, és az elmúlt öt hónapban csak egy százalékot haladt a munkával. A miniszter felidézte: a pályaépítő ellen csődeljárás indult, és a cég nem fizette ki az alvállalkozóit. Hozzátette: a román állam képviselői hosszú ideig keresték a megoldást, hogy elkerüljék a szerződésbontást, de most betelt a pohár.
    A miniszter úgy vélte: a Straco Grouppal kötött szerződés is arra int, hogy le kell vonni a következtetéseket a gyanúsan olcsó ajánlatok kérdésében. Megemlítette: a konzorcium úgy nyerte el a 15,7 kilométeres, 620 millió lej (46,5 milliárd forint) értékűre becsült pályaszakasz megépítésének a jogát, hogy 280 millió lejes (21 milliárd forint) ajánlatot tett.
    A romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) a bejelentés után közölte: értesítette a céget a szerződésbontásról, mely 14 napon belül válik hatályossá.
    A CNAIR bejelentette: hamarosan elkészíti a hátralévő munkálatok megpályáztatásának a dokumentációját.
    A román állam 2003-ban döntött arról, hogy megépíti a Borstól Brassóig vezető 415 kilométeres észak-erdélyi (A3-as) autópályát. A pályaépítést nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a kormány kivonta a közbeszerzési törvény hatálya alól, és versenytárgyalás nélkül bízta meg az amerikai Bechtel társaságot a feladat elvégzésével. 2013-ig - amikor szerződést bontott a Bechtellel - csak a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres szakaszt adták át. Később a román állam EU-finanszírozást szerzett az észak-erdélyi pályára is, és a gyorsforgalmi út rövidebb szakaszaira keresett építőket. Jelenleg a pályából mintegy 98 kilométer használható. Az Aranyosgyéres-Maroskece szakasz, a Kolozsvár és Marosvásárhely közötti autópálya két megépült szakaszát kötné össze.

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Épül az M49-esen a Kraszna híd - VIDEÓ

A Duna Group már hidat épít és aszfaltoz, román oldalon papíroznak.
Belföld

Az autópálya-építő is feketézik

Egy huszonhat millió lejes szerződés sem elég a szabálykövetéshez.
Szatmárnémeti

Lázár János: Amilyen a gazda, olyan a város, olyan a megye!

Van összefüggés Európa Parlamenti képviselő, miniszter, polgármester és megyei tanácselnök között, vannak olyan közös pontok, ahol akkor van eredmény, ha van együttműködés.