„Kis lépés a zsebünknek, nagy lépés a lelkünknek” — ez a mondat foglalja össze az elmúlt három év történéseit és eseményeit, melyek nyomán megépült a Borókagyökér Egyesület Lépésháza, a néphagyományok tanításának, megszerettetésének és megismertetésének otthona.

Igazi, egész napos házavatóval tisztelték meg a háromévnyi fáradságos munkát, az önzetlen segítséget és magát az épületet, a Borókagyökér Egyesület Lépésházát tegnap — az egyesülethez és a Lépésházhoz méltón néptáncokkal és népdalokkal, csodálatos kézműves tárgyak kiállításával, amelyek július 30-ig lesznek láthatóak, jókedvű hangulattal, vidám nevetésekkel, ízes falatokkal, sok-sok gyermekkel és természetesen felnőttel. Hiszen a Lépésházat épp ezzel a céllal építették: hogy otthona legyen a hagyományőrzésnek és a hagyományok továbbadásának, újraélesztésének, megszerettetésének, megismertetésének, az ünnepváróknak, a táncnak, az éneknek, a mesélésnek, a mulatságnak és a vidámságnak.

Meglepetést okozott tegnap a Lépésház mindenkinek, függetlenül attól, hogy most először lépte át a küszöbét, vagy már sokadjára fordul meg a tágas teremben, melyet látott már szüreti báli díszbe öltöztetve, különféle ünnepváróknak és kézműves foglalkozásoknak, kolbásztöltő versenynek vagy éppen farsangi bálnak helyt adva. Most ugyanis különleges, szemet és lelket gyönyörködtető ünnepi díszbe öltözött — köszönhetően Fazekas Ferenc nádudvari fekete kerámiáinak, Vetró Mihály és Árvai Anikó a magyar mintavilág gazdag kincsesházát felvillantó nemezalkotásainak, Les Gábor szemkápráztatóan csodálatos mintájú tányérjainak; a Gyönyörűné Erdei Judit és tanítványainak keze munkáját dicsérő, égőpiros-fekete, zöld, kék szűrrózsáknak és szűrvirágoknak, a nádudvari Népi Kézműves Szakiskola kiállítási tárgyainak, Dávid Attila és a borókás kisinasok háromszéki festett bútorainak s nem utolsósorban azoknak a tányéroknak, szilkéknek, csuproknak köszönhetően, amelyeket a fazekas és keramikus kézművesek a pénteken véget ért táborban készítettek Zsurzs-Túróczi László, Les Gábor és Fazekas Ferenc mesterek jó tanácsai, útmutatásai nyomán, igazolva azt, ami a vasárnapi Lépésház-avatón is elhangzott: „Hagyományainkat nem kell ápolni, nem beteg az. Hagyományainkat művelni kell, hogy átadhassuk az utánunk jövőknek!”

A hagyományok műveléséhez azonban tudásukat továbbadni akaró kézművesek és egy „otthon” kell. „Én Csernátonban nőttem fel, ahol már 40 éve működik a Haszmann Pál Múzeum. De az nem csak egy megszokott múzeum ám! Ott évtizedek óta népfőiskola, közművelődési egyesület, táncház és tábor is működik; ott hagyományos népi mesterségeket, elsősorban a fafaragás ősi mesterségének csínját-bínját és a bútorfestés gyönyörű motívumkincsét, sok hasznos régi mesterség fortélyait sajátíthatják el az alkotó fiatalok. Ezt hiányoltam nagyon Szatmáron, szinte amióta csak idekerültem. És ezért is hoztuk létre a Borókagyökeret — hogy átadjuk, tanítsuk, újraélesszük, megszerettessük és megismertessük hagyományainkat. Ezért szervezünk néptánctábort, kézműveshetet, ünnepváró foglalkozásokat. Régi tervünk volt a Szejke-tanya gyümölcsösében házikókat építeni, akár a táborozó gyermekek, akár a kézművesek elszállásoltatására — aztán Tokajban egy kovácsmester-találkozón megláttunk egy házat-kézműves központot. És azon percen döntöttünk: nekünk egy ilyen ház kell!” — magyarázza visszapillantva a kezdetekre Szejke Judit. Kelleni kell, de hogyan s miből? Mert bár szerettek volna pályázatot nyerni az alapanyagra, és úgy felépíteni, de ez sajnos nem sikerült — közben azonban magad uram, ha szolgád nincs alapon már munkához is láttak férjével, az őt mindenben maximálisan támogató és az évek alatt elmondhatatlanul sokat két kezével megvalósító Szejke Vilmossal és az egyesület tagjaival. S akkor fogalmazódott meg a gondolat, a közadakozás ötlete — melynek köszönhetően lett az épület neve is Lépésház, ugyanis lépésről lépésre haladtak előre, s nem csak az anyagi segítség volt ritkán tapasztalt nagyságrendű, hiszen volt, aki két keze munkáját ajánlotta fel, gerendahántástól betonkeverésig, cseréprakástól padlófűtés-beszerelésig megye- és országhatárokon innen s túlról.

Három év kemény munkájának, megszámlálhatatlan felajánlásnak és segítségnek köszönhetően áll a Lépésház, úgy, ahogy anno megálmodták, sőt, mellette fafaragó és ultramodernül felszerelt fazekasműhely büszkélkedik — volt tehát amiért köszönő imát elmondani tegnap délben az épületavatón. Az ünnepséget a Sárándi Hagyományőrző Egyesület népdalegyüttese első világháborús szatmári nótacsokorral nyitotta meg, aztán folytatódott a Himnusszal és a székely himnusszal, majd népzenével és tánccal — immár a külön az ünnepségre megépített színpadon, ahol egymás után perdültek táncra a Gemeinsam, a Ceatăra, a Röpike, az ököritófülpösi Fergeteges néptánccsoportok tagjai, fiatalokat megszégyenítő vitalitással nótázott a sárándi férfikórus és a Kadarcs zenekar, húzta a talpalávalót a Szeredás Népzeneegyüttes. A Corvus Regia és a Kerege Egyesület íjászainak bemutatója nemcsak a kicsiket, de a nagyokat is ámulatba ejtette, Gyönyörű Zsiga ceremóniamester pedig fáradhatatlanul irányította a műsorsort — közben pedig koccantak a poharak, hol sörrel, hol pálinkával, de mindenképp a ház és az egyesület tagjainak egészségére, a hatalmas üstben rotyogó gulyás mennyisége szinte kiapadhatatlannak tűnt, végül azonban csak kiürült a bogrács, hiszen a nap folyamán több mint háromszázan látogattak ki a jó hangulatú Lépésház-avatóra, amelynek csak késő éjszaka szakadt vége.

Szabó Kinga Mária