Nagykároly

Féláron veszik át a napraforgót

2013.10.09 - 09:49

A tavalyi 2,05 lejes árhoz képest idén csak 1,05 lejt adnak 1 kg napraforgómagért a károlyi olajgyárban. Az ár a leadott mag mennyisége és minősége szerint 1 és 1,1 lej között változhat.

 

A múlt hónapban tapasztalt, meglehetősen esős időjárás miatt sokat késett a napraforgó betakarítása Nagykárolyban, illetőleg a környékbeli falvakban. Emiatt az Ardealul Trading Kft. sem tudta időben meghatározni a pontos árakat a napraforgó, a szója, valamint a repce átvételét illetően — tudtuk meg Poósz Ferenctől, az olajgyár kereskedelmi igazgatójától.

„Ebben az évben 1,05 lejt szabtunk ki egy kilogramm napraforgóért, ez az ár azonban a minőség, a nedvességtartalom és a mennyiség függvényében 1, illetve 1,1 lej között váltakozhat” — nyilatkozta lapunknak a kereskedelmi igazgató, aki hozzátette, hogy nemcsak Nagykárolyból és a vidéki településekről, hanem az ország több pontjáról, Bihar, Arad és Temes megyéből is szállítanak ide alapanyagot (napraforgó, szója, kukorica stb.) az olaj elkészítéséhez, utóbbi esetben pedig az útiköltséggel is számolni kell. „Ilyen körülmények között nehéz megállapítanunk egy egységárat” — tette hozzá Poósz Ferenc.

Az alapanyagok átvétele egyébként már két hete zajlik az olajgyár hátsó, Teremi úti bejáratánál. Ottjártunkkor is javában folyt az átvétel, több megrakott teherautó várakozott a bejárat előtt. A termelők között voltak helyi, környékbeli és más megyékből érkezők is. Az új árat közülük mindenki kevesellte, hiszen tavaly a duplájáért adták el termésüket, ráadásul tájékoztatásuk szerint az idei termés a gyakori esőzéseknek köszönhetően minőség és nedvességtartalom szempontjából egyaránt felülmúlja a 2012-es termést.

„Sajnos, a mezőgazdászok manapság nagyon kevés támogatást kapnak az államtól. Egy hektár föld megdolgozása egy gazdálkodónak közel 2000 lejbe jön ki, ha beleszámoljuk a szántás, a vetés és a betakarítás költségeit, valamint a műtrágya és a gyomirtók megvásárlását. A napraforgó tavalyi ára viszonylag elfogadható volt, az idei azonban rendkívül alacsony” — panaszkodott az egyik Nagykároly környéki termelő.

Az olajgyárban egyébként csupán nagy mennyiségben veszik át a napraforgót, a kukoricát és más olajkészítéshez szükséges alapanyagot naponta (beleértve a szombatot és a vasárnapot is) 7 és 20 óra között. Azok, akik zsákokban tárolva kívánják eladni terméseiket, a Comcereal csanálosi úton található raktárhelyiségébe vagy a szatmárnémeti silóba (Magnoliei utca 36. szám) kell szállítsák azokat.

 

Ifj. Deák Endre